Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

dolgotok volt vagy hat hétig, ettetek, ittatok, strandoltatok, állítólag még udvaroltatok is. Ki is röhögtetek engem, amikor meghízva visszajöttetek.- Na látod! Most is ki fogunk röhögni!- Akkor sem megyek a magam feje után. Csak ha vezényelnek. Nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni a sorsomért.”

Ismert, hogy az első menetből, melyben Radnóti Miklós mellett Cser István, anyám barátnőjének a férje, Tahi barátja is útnak indult, szinte senki nem maradt életben. SS-legények lőtték halomra őket Cservenkánál, és aki túlélte, azt halálmenetben hajtották németországi koncentrációs táborokba. Tahit viszont háromezer munkaszolgálatos társával felszabadították Tito partizánjai.

„Csak ha vezényelnek.” Nyílt kényszerrel nem szegül szembe, végrehajtja, amit parancsolnak. Enged a hatalomnak, de csak a legszükségesebb mértékben. 1946- ban választhatott, hogy belép-e az ÁVO-ba. Elővigyázatosságból kitért az ajánlat elől, úgy, mint Borban, ahol kicsit szégyellte a gyávaságát. Mégis, ez mentette meg. A véletlent, amin az élete múlt, haláláig emlegette. Meggyőzte a régi tanulságról: a biztos nyomorúság még mindig jobb, mint a bizonytalanság, mely új borzalmakat szabadíthat rá.

Biztonságos távolból, filozófusként könnyű szeretni az embereket. Homo sum, nihil humani a me alienum puto. Erre még emlékezett a Barcsay gimnázium latinóráiról. Ember vagyok, és úgy gondolom, hogy nem idegen tőlem semmi emberi. Kár, hogy a konkrét tapasztalat mindig megcáfolja az elvont igazságot. Jobb, ha az egész emberiséget zárjuk a szívünkbe, akkor nem csalódunk. Tökéletes humanisták a marslakók, akik felmérhetetlen messzeségből, távcsövön figyelnek és szeretnek bennünket. Persze csak addig, míg nem tudják meg, mit művelünk egymással a Földön. Ne is jöjjenek közelebb, mert meggyűlölnek. A művészféle, még az is, akik csak szórakoztatni akar, és játszik a szavakkal, mint ő, a marslakók távcsövével lát. Még azt sem veszi észre, mi közvetlenül mellette zajlik. Vesszőfutás számára a mindennapi élet, a maga kicsinyes konfliktusaival, véres marakodásával, alattomos húzásaival. A valóság helyett a fantáziájára figyel, ami elvonja a figyelmét, elaltatja az éberségét. Leköti a belső hang, elrugaszkodik a valóságtól, nem érzékeli mások érdekeit, kapzsiságát, bosszúvágyát. Elriasztja azokat, akiket meg akar nyerni. Akiről nem vesz tudomást, azt hiszik, lenézi őket, és meggyűlölik érte. Akit meg a bizalmába fogad, aljasul kihasználja. Lefoglalják a gondolatai, messziről látszik rajta, hogy büntetlenül ki lehet babrálni vele. Háborúban pokol az élete, a keretlegények elsőnek ezt a fajtát alázzák meg és készítik ki. Békében is könnyű zsákmánya a pincéreknek, kabinosoknak, szerelőknek, ellenőröknek, őröknek és mindenféle hatósági közegnek. Bárki beleköthet, fogást találhat rajta, hiszen alig védekezik. Meg akarja úszni a mindennapi életet, szórakozott, szinte elnézést kér azért, hogy létezik. Hasonlítani próbál a többi, „normális” emberhez, kerüli az ismeretlen helyzeteket, de folyton kiszúrják. Állandóan csapdába lép, melyből a saját erejéből nem tud kiszabadulni. Ezért ha teheti, pártfogót keres. Távoli ismerősök jóindulatát vásárolja meg, emberekből álló búra alá bújik, mely megvédi a rá leselkedő veszélyektől. De híresnek és gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy lekenyerezze mindazokat, akik megkeseríthetik az életét, és ez csak kevésnek adatik meg.

79