Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Gál József: Születésnapi beszélgetés Lakatos József képzőművésszel

egy működő muzulmán papneveldét is. Nem hagytuk ki a bazárt sem, óriási emberáradatával.

Taskent után egy alacsonyan szálló repülővel mentünk Buharába, majd Szamar- kandba. Buhara után Szamarkand más volt. Itt a középkori muzulmán építészet sok emléke megmaradt, így a Regisztán tér medreszei (papneveldék), a nagy hódító Timur Lenk síremléke, vagy a Sahizindánénak nevezett nekropolisz, jelentése az Élő Király. E hatalmas épületegyüttesek - perzsa hatásra - színes csempével burkoltak, csodálatos élmények voltak. Ez a vidék a perzsaszőnyeg, karakül (fekete rózsa) prémek, a keleti ötvösművészet, a gyönyörű zene országa is. A magyar történelemből Aba Sámuel kötődik e tájhoz, az ősi Horezme-hez (a Fény Országa).

Szamarkand kellemesebb város volt Buharánál. Meglepően sok a park, az utcákon fasorok, mindegyikhez kis csatornákban folyt az éltető víz.

Hozzá képest Buhara vadabb, ősibb, eredetibb volt. Az ősi vályogfalakról a színes csempeborítás akkor már a legtöbb helyen lepusztult. Még Vámbéry Ármin írt az akkori Buharáról igen szemléletesen. Nagy élmény a sok műemlék, az Aricena könyvtár, a Kalján mecset, a négytornyú mecset, a vályogházakból álló utcák, a régi börtön, vagy a bokharai emir váza. Mindent persze rövid ott-tartózkodásunk alatt lehetetlen volt megnézni. Egy érdekes találkozásról azonban szólok. Még Taskent- ben, a szálloda kapujában - csoportunk beszélgetését hallva - egy magyarul beszélő ember megszólított bennünket, hogy hadd beszélgessen velünk. Elmondta, hogy ő bolgár származású, a családja 1945-ben került Taskentbe és a városban tanult meg magyarul. Egy Petőfi-kört vezet és minden érdekli Magyarországról. Később jó ideig leveleztünk és több értékes ottani könyvet kaptam tőle és én is küldtem neki, amit kért. Az 1980-as években visszaköltözött Bulgáriába és egy alkalommal Sárváron meg is látogatott. Elvittem lszkázra, a Nagy László emlékházba, ahol van egy bolgár szoba. Rosszallóan megjegyezte, hogy az nem bolgár, hanem bulgáriai török berendezésű.

Ezen az úton is tapasztaltam, hogy mennyi kötődés van kultúránkban, nyelvünkben Közép-Ázsia, Törökország, a Kaukázus, a Fekete-tenger mellékének kultúrájához, történelméhez.

Az úton sok rajzot, vázlatot készítettem, amiket aztán idehaza megfestettem, kiállítást rendeztem belőlük Győrben.

Aztán következett az ország másik „széle”, Nyíregyháza.

1972-ben jött a nyíregyházi lehetőség. Kíváncsi voltam az ország keleti vidékére, amit addig nem ismertem. Győrben volt egy Szatmárból származó kollégám, akivel sokat beszélgettünk erről a vidékről. Kíváncsi is voltam a magyar irodalom, történelem, építészet itt található emlékeire.

Az ország- és világjárásod, a találkozások természetesen megjelentek alkotásaidon is. Elég hamar a népművészet kincsesbányája is, amelynek a mai napig hódolója, propa- gátora vagy. Hogy találkoztál vele? Sárváron - a világra való tudatos rácsodálkozásod idején - már nem nagyon láthattál ilyesmit.

82