Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Gál József: Születésnapi beszélgetés Lakatos József képzőművésszel

Még óvári tanár koromban egy, a győri múzeumban dolgozó Németh Imre néprajzos barátom meghívott szigetközi, rábaközi gyűjtő útjaira. Rendszeresen jártuk azt a vidéket, gyűjtöttük az akkor még megtalálható szerszámokat, edényeket, köcsögöket, rokkákat. A falusi emberek engedelmével megnéztük a pajtákat, padlásokat, fészereket, ahova félrerakták a már használaton kívüli, az életük egykori fontos

tárgyait. Az itt talált eszközöket, edényeket, házakat, pajtákat rajzoltam is. Nagy felfedezés volt ezeket a kallódó tárgyakat - sokszor pusztulásukban is - látni, megérinteni, lerajzolni. A tárgyi emlékek mellett az akkoriban (1960-as évek eleje) divatba jött magnetofonnal pedig dalokat, meséket, hiedelmeket rögzítettünk. Egyik első sikeres kiállításomon ezek az emlékek jelentek meg a képeimen. A népdalgyűjtemények, Barsi Ernő népzenekutató munkái eredményeként könyv alakban is megjelentek az én illusztrációimmal. A párizsi Ember Múzeumban látott különböző kontinensekről származó emlékek - köztük a magyaroké is - pedig még jobban segítettek abban, hogy a hazaiban is meglássam az értékeket.

Akkor - ha jól értem - a népművészet, a népi kultúra értékeinek fölfedezése, megőrzésének fontossága nem egyetlen „megvilágosító” élmény hatása alatt született meg.

Nem. Ez egy hosszabb, lassúbb folyamat volt. Nincs egyetlen évszám, egyetlen esemény, amely rádöbbentett volna a fokozatosan fölfedezett értékekre. Szinte alig vettem észre a népművészet iránti - lépésről-lépésre bontakozó - érdeklődésemet, mondhatnám elkötelezettségemet. Minél többet láttam, minél többet és alaposabban megismertem, annál inkább szinte belém égett a megismertetés, a megőrzés fontossága.

83