Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Gál József: Születésnapi beszélgetés Lakatos József képzőművésszel

kozott a sok-sok francia festészeti albumon. Megkérdezte, láttam ezeket élőben, Van Goghot, Monet-t, meg a többi nagyot. Persze, hogy nem láttam. Meghívott, hogy nézzem meg akkor ezeket. Emlékszem 1967 karácsonyi-újévi hétre hívott meg. Kellemes tavaszias idő volt. )ó volt az is, hogy a téli időszakban kevesebb volt a turista, így kényelmesebben tudtam nézelődni. Mentem is reggeltől estig, a térkép alapján kikerestem azokat a helyeket, amelyeket meg tudtam jól közelíteni metróval. Természetes, hogy a Louvre, a katedrálisok a napi program részei voltak. Meg a kis- galériák is, amelyekben a világ minden részéről odasereglett művészek alkotásait láttam. Elvitt a vendéglátóm a chartresi katedrálishoz is, amelyről igen jó színes diákat tudtam készíteni, így itthon is tanulmányozhattam ezt a csodás épületet. A párizsi utamnak legnagyobb élménye az Ember Múzeuma, a Musee de L’Homme. Ebben a világ talán minden népének embertani, néprajzi, népművészeti értékei láthatók. A magyaroké is. Nagy tanulság volt számomra, hogy a bennünket, embereket megkülönböztető kis különbségek azért is fontosak, mert igencsak unalmas lenne, ha mindnyájan egyformák lennénk. Ez a megállapítás a képzőművészetre is érvényes. Nekünk nem érdemes másokat utánozni, olyat kell csinálnunk, amely csak itthon születhet meg. Még egy fontos tanulságot vontam le a párizsi utazásom után. Azt nevezetesen, hogy az utazás arra is jó, hogy fölfedezzük saját értékeinket, hogy fölfedezzünk olyan dolgokat is, amelyekre az idegenforgalmi kiadványok nem hívják föl a figyelmünket.

Az első lengyelországi utad ideje 1969. Ennek is története van.

1969 nyarán Győrből utaztam a Balatonra. Akkor viszont egy lengyel fiatalember került mellém, akinek a vasúti jegyével valamilyen probléma volt. Mondtuk a kalauznak, hogy mi majd kifizetjük a különbözetet. Meg is tettük. Balatonfüredről egy kis hajón mentünk át Siófokra. Nagy élmény volt neki az út. A végén meghívott az októberi esküvőjére. El is mentem, fotóztam is. Útközben persze megálltam Krakkóban, elmentem a wieliczkai sóbányába, Zakopanéba. A fotózáshoz még annyit: részt vettem Gliwicében a győri fotóklub kiállításain. A lengyelországi útról is számot adtam.

Ez az esztendő még egy fontos utazás ideje is volt.

Igen, Közép-Ázsiáé. A magyarság eredetét kutató írásokat mindig is szívesen olvastam. Ez is persze egy 14 napos IBUSZ-út volt, amely csak arra volt alkalmas, hogy legyen valamilyen képem a világnak erről a tájáról.

Moszkváig vonattal mentünk - ahol megnéztük a Kreml múzeumait, a Tretyakov Képtárat, a Puskin Múzeumot és még más nevezetességeket is. Innen öt órás repülőúttal értünk Taskentbe, hajnalban 30 fok fölötti meleg fogadott bennünket. Nappal 45 fok volt. Az 1966-os földrengés után, amely porig rombolta a várost, mi voltunk az első turistacsoport egyike. A központ akkor már újjáépült, modern épületekkel - ilyen volt a szállodánk is - díszítéseivel, közép-ázsiai motívumaival megőrizte a múltat. Megnéztük a múzeumokat. Ma már alaposabban járnám a termeket, mert azóta sok minden olvastam a táj néprajzáról, történetéről. Meglátogattunk

81