Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Gál József: Születésnapi beszélgetés Lakatos József képzőművésszel

Az első külföldi utamra,1960-ban, az első tanév végén indultam Csehszlovákiába egy lBUSZ-csoporttal. Az útvonal Pozsony, Zólyom, Besztercebánya, Komárom, Tátra, Pöstyén, Poprád, Dobsina, Trencsén volt.

Emlékezetes az első jugoszláviai utam 1964-ben, ahova egyéni útlevéllel mentem. Eredetileg nem egyedül akartam menni, de a leendő útitársam valamiért lemondta az utat, így egyedül jártam körbe az országot. Egy hónapig tartó körutamra az útlevél mellé az akkori idők gyakorlata szerint 30 dollárt kaptam. Egy hónapig ebből a 30 dollárból éltem. Naponta 1 dollárt költöttem. Ezt ma senki sem hiszi el. Akkor a dollárt jó áron váltották át dénárra, olcsó volt az élet is. Ott szabadabb szellem uralkodott, mint nálunk. A nyugati hatások is hamar elérték az országot. Én Jugoszláviában, úgy emlékszem Splitben láttam az első modernnek nevezett absztrakt kiállítást. Először nem is tudtuk igazából, hogy micsoda és hogy lelkesedtünk érte. Utólag aztán kiderült, hogy ez bizony félreértés, félremagyarázás. De megnéztem Mestrovic galériáját és műtermét Zágrábban, Dubrovnik, Szarajevó, Fiume, Pula, Cattaro, Korcsula, Trogir, Split, Hvar műemlékeit.

A jugoszláviai út kinyitotta szememet a Balkán, a bizánci kultúra felé, az olasz meg a magyar felé is, mert az egész Balkán a bizánci, az olasz, a török és magyar hatás alatt áll. A Balkánon együtt volt és van mind a négy égtáj hatása. Nekem újdonság volt a török emlékek jelenléte Szarajevóban, Belgrádban meg másfelé is. Élmény volt a tengerpart, amelyért hol Olaszország, hol a Monarchia versengett. Igazából azonban az olasz hatás volt az erősebb, főleg Dalmáciában, ahol ma újra egyre gyakoribb az olasz szó. Nagy élmény volt a korai reneszánsz és a gótika, a pulai Colosseum, amelyik nagyobb és épebb, mint a római, mert ezt nem hordták el.

Egész jugoszláviai utam sok olyan élményt adott, amelyről nem hallottam, nem hallottunk, nem tanultunk szinte semmit sem az iskolában. De nem hallottunk semmit Erdélyről sem, a Felvidékről sem. Nem beszéltek az iskolában a magyar nép művészetéről, több ezer éves magyar írásáról, a Szent Koronáról sem. Jellemző, hogy nekünk mindig a külföldiek, a németek, a latinok meg mások írták meg a történelmünket és magyarázták meg nekünk kik vagyunk.

A jugoszláviai utamról - főleg a dalmáciai, szarajevói élményeimről - 1965-ben csináltam Győrben egy kiállítást, amelyik talán az egyik legsikeresebb tárlatom volt.

Külföldi utazásaid sorában néhány év múlva Franciaország következett.

Ki nem szeretne Párizsba utazni! Ennek az útnak is szinte meseszerű története van. 1967-ben egy nagyon meleg nyári napon beléptem Győrben a Magyaros étterembe egy korsó sört meginni. Mivel nem nagyon talált máshol helyet, egy ember mellém ült le. Francia volt, akivel nagy nehezen megértettem, hogy ki vagyok, mi vagyok. Mondtam, hogy festek és itt lakok a közelben. Kérte, hadd nézze meg a képeimet. Közbevetőleg a szerény francia tudásomról néhány szót. Én Sárváron a negyedik általánosban egy évig tanultam franciát. Egy a polgári iskolából elbocsátott francia tanárnő tanított bennünket, negyedikeseket ötödikes tankönyvből. Csak egy évig, talán 1948-ban volt ez. A francia nyelv azonban később is mindig érdekelt. Amikor Egerbe utaztam a főiskolára, a hosszú úton, a vonaton egy középiskolás francia nyelvkönyvből tanulgattam. A francia festészet mellett mindig nagyon érdekelt a francia kultúra is. Visszatérve a találkozásra: a képeim mellett meglátta és elcsodál80