Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Seinert Ágota: "Szép távolságoddal itt vagy"

hol Pécsett, hol pedig Fehérváron vagy Csöngén éltem. Állandó lakásom nem volt. És az élet első fix pontját, a lehorgonyozást a házasság jelentette és hozta. Feleségemnek köszönhetem, hogy pesti vagyok, és nem kallódom abban a sorsban, ami Juhász Gyulát, Gulyás Pált, Oláh Gábort és annyi más vidéki költőnket sújtotta.”

Verset már nagyon korán, mint tréfásan megjegyezte: „már hároméves korában” kezdett el írni. 15 éves korától kezdve azonban műveit már valóban rendszeresen közölték a különféle lapok és irodalmi fórumok. Csodagyerekként lépett az irodalomba. A Pesti Hírlapban Bónyi Adorján Mint csillag az égen című cikke tette országosan ismertté, aki azt írta: „Példát sem tudok arra, hogy valaki, tizenhat éven innen, a költői formaművészet ekkora tökéletességével tudott volna megszólalni.” Hamarosan Kosztolányit is megismerte, aki „drága csodagyereknek” nevezte és Babits is felfedezte, 19 éves korától a Nyugat rendszeresen közölte költeményeit. Az ekkor már híres Kodály Zoltán az Öregek című versét megzenésítette. Szeretet és elismerés övezte ifjú korában, amelyet később politikai okokból 1947-től fokozatosan elvesztett, érthető tehát, hogy mindennek a hiányáért egy értő társ szerető jelenlétével igyekezett kárpótlást nyerni. A vagabund életbe is belefáradt, a háború alatti állandó életveszély, majd utána az elszigeteltség, a kilátástalanság mind a meg- állapodottság igényét keltette fel benne. Hiszen sokáig távol élt a fővárostól, az irodalmi élettől, apja birtokán dolgozott, akit a teljesíthetetlen beszolgáltatások kényszere szinte nyomorba döntött. Amikor pedig valamennyire rendeződni látszott az élete, mert állást szerzett Székesfehérvárott, gyakran felutazhatott Budapestre, publikálhatott a Válaszban, akkor már egyre élesebb ideológiai kritikákat kapott kommunista kritikusaitól, akik individualistának, érthetetlennek, pesszimistának, a burzsoá gondolkodásmód reakciós képviselőjének tartották. Védelemre, támogatásra, társra kezdett el vágyódni a meghajszoltság helyett.

Mindezt pedig azért szerettem volna előre bocsátani, hogy sorsszerű volt Weöres Sándor és Károlyi Amy találkozása, szerelme és házassága, mert akkor találkoztak, amikor erre a legnyitottabbak voltak és azt találták meg egymásban, amire a leginkább szükségük volt.

Mint már említettem, a kölcsönös vonzódás 1947 nyarán drámai gyorsasággal fejlődött mélyebb érzelemmé, bár Árnynak polgári neveltetéséből fakadóan voltak fenntartásai a koránál jóval fiatalabbnak látszó zsenivel kapcsolatban, miközben pontosan felmérte és értékelte: egy szinte gyermekien tiszta, a praktikus életben támaszra váró, gyámoltalan emberrel találkozott, aki ugyanakkor korának egyik legjelentősebb költője és gondolkodója. Ekkor írta Weöres Sándor jövendőbelijének azt a levelet, amelyből most idézek, amely olyan önvallomás, olyan feltárulkozás, amilyet én tőle másutt még nem olvastam:

„Leveled meghatott és elszomorított, mint egy sebesült madár vergődése. Édeském, hát ilyen gyönge fából vagy Te faragva? És ennyire nem ismersz engem, hogy ilyen naiv kérdéseket felteszel? Hát egyáltalán feltételezed rólam, sőt még el is várod, hogy holmi »férfi«” legyek? Magamfajta ember mellett az élet nem öröm, hanem súlyos és kegyetlen és öngyilkos odacsatlakozás; azt hittem, hogy ezt régesrég tudod, és ennek világos tudatában vállalod azt a végtelen áldozatot, hogy mellém állsz. Hiszen egy versemben is megírtam, Magyarország eladó lányaihoz fordulva egyenként és összesen: »...de nem vagyok ily röpke szép tarkaszárnyu lepke, hanem nagy ronda sárkány, kinek tűz habzik a száján...s ha netalán nem vágyói égő szurokba ülni, jobb

44