Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Alexa Károly: Rónaszéki Linda kiállítása
Ezzel viszont egy újabb elágazáshoz értünk: e szövegnek immáron semmi köze nincs a Szól a kakas már... kezdethez, és a hívogatás némileg talán eltávolítja a szerelmi tematikától is. Hogy a fordítás (egyik lehetséges) fordítását adjam, nézzük meg ezt a Széken (Szolnok-Doboka vm.) felgyújtott rövid éneket! Zöld erdőben, zöld mezőben sétál egy madár; Kék a lába, zöld a szárnya, jaj, de gyöngyön jár! Hív ő engem útitársnak, el is megyek már; Hív ő engem útitársnak, el is megyek már.8 A műfaji vagy műfaji típusú besorolás miatt a későbbiekben lényeges lesz, hogy ez a rövid szöveg Ortutay Gyula és Katona Imre gyűjteményében egyáltalán nem a szerelmi, hanem a Bújdosóénekek között szerepel. Szintén Kodály Zoltán kéziratos dallam- és szöveggyűjteményében találunk egy 1924-ben felgyújtott dallam- és szövegváltozatot, ahol épp fordítva, a „kakasos kezdet” maradt meg, és a „micsoda madár” folytatása maradt el. Seemayer Vilmos jegyezte le Szászfán (Abaúj vm.) az akkor 45 éves Nyiry Dánieltől, aki 1887-ben tanulta Szászfán. Itt a szöveg pusztán 4 sor: Szól a kakas már, Majd mégvirrad már, Fordulj hozzám rózsám, Majd magad maradsz már.9 Úgy tűnik, ez is szerelmi ének, bármilyen meglepő is az utolsó sora. Ez az utolsó sor a katonadalok jellegzetes befejezése: „Én elmegyek katonának, itt hagyom a babámat.”10 Hogy a zavart még tovább fokozzuk, a Szól a kakas már... kezdetű ének olvasható egyik nevezetes történelmi regényünkben is. Az Erdély-trilógia első kötetét, a Tündérkertet Móricz Zsigmond 1922-ben adta ki. Ne feledjük, az a Móricz Zsigmond, aki 1903 és 1907 között többször »hazament« népköltési gyűjtőmunkára,11 és az általa gyűjtött anyag halála után 50 évvel meg is jelent a Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatban.12 A két kötetben a legcsekélyebb szöveghasonlóság sincs a mi kontaminált énekünk három része közül bármelyikre! A fiatal Báthory Gábor fejedelem valamikor 1610 táján Imreffy Jánosnénál tartózkodott, »nászt és háborút csinálni«. Jócskán ivott, s közben lmreffyné még szinte gyereklány húgával viháncolt. „Még most, a lánnyal való viháncolásban is szorult a szíve mélye s nem mert a feleségére gondolni, aki ott élt Kolozsvárt s mártír módra tűri a magára maradottság titkát s mire véli, mire véli... Uhh, az a vad s korhely s duhaj s mégis annyira üres részeg éjszaka... Kint fújta a sípos: Szól a kokas mán... Majd megvirrad mán... Uccú fickós... piros csizma... Hej, ki patkói meg mán... Ki patkói meg mán... 24
