Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Száraz Miklós György: Katharina Bianca Alba, a vak jósnő

Még egyszer visszajön, mondta. Tisztán látom. Fehér orvosi köpeny van rajta, alatta csak bugyi és melltartó.

Megint beletrafált, mert a nő, akit képtelen voltam úgy szeretni, ahogy szerette volna, gyógyszervegyész volt. Mielőtt végleg elhagyta magát, engem és a világot, kígyómérgekkel dolgozott.

Katharina az orrához emelte a csészéjét, beleszimatolt.

Hmmm, suttogta. Ez az illat! Ez megunhatatlan.

Úgy fogta nyitott tenyerei közé a csészét, mint egy papnő az engesztelő áldozatot. Nem tette le, nem kortyolt bele, csukott szemmel élvezte a párát. Odakünn elszáguldott egy szirénázó mentőautó.

Telente dühöng a falumban egy bolond szél, mondta. A Pireneusokból zúdul, és megőrjíti az embereket. Egész éjjel zúg-búg, rongyolja a pálmaleveleket, rázza az ajtókat, döngeti a kaktuszok dézsáit, püfögteti a napfogó ponyvák lelógó szegélyét. Reggel mégis szikrázik a nap és az ég búzavirágkék, a tenger sötét, mint a jód. A falumban a férfiak és az asszonyok is konyakkal isszák a délelőtti kávéjukat. Úgy hívják: carajillo. Azt jelenti: faszocska.

Két nagy korttyal lenyelte az egészet. Letette a csészét, felém fordította az arcát.

Még találkozunk, mondta. Barcelonában. Ne kérdezd, miért, és ne kérdezd, hogy miért ott. Nem tudom. De látom magunkat, és látok egy kisfiút. Öt-hat éves. Fekete bőrű. A gyűrűimmel játszik.

Elbeszélgettünk. Mesélt az apjáról, aki erdőkerülő volt és vadőr, félig román, félig meg székely. Negyven is elmúlt, amikor hozzácsapódott egy vándorcigány csapathoz, mert szerelembe esett a vajda lányával. Meg is szöktette, fel is csinálta, feleségül is vette volna, de a lányt nem érdekelte a házasság. Konstancán felkéretőztek egy teherszállító gőzösre, Isztambulban egy másikra, így aztán Katharinát Amerikában szülte meg az anyja, hogy aztán Bostonban elszeleljen egy indián szódavízárussal.

Odakünn, távolabb ismét sziréna vijjogott.

Apám szerint Madagaszkár királynője volt. Az anyám. Hogy ez mit jelent, nem tudom. Gyönyörű volt? Vagy kurva? Az biztos, hogy látó volt. De nem úgy, mint én. Sokkal tisztábban. Pontosan, részletesen, hibátlanul. Sosem tévedett, és állítólag sok mindenről hallgatott. Tisztában volt vele, hogy mit nem mondhat el. Én megbocsátottam neki, az apám soha. Nem volt igaza. Miért ne ment volna, ha hívta a sorsa? Tudta, hogy hosszú és boldog életem lesz. Valahol Kaliforniában születtem. Salinas környékén. Apám New Yorkban összebarátkozott egy mormonnal. Nagy széltoló lehetett. Csatlakoztunk a csapatához, vele szekereztünk fel a Nagy Sóstóhoz. H ogy Bostonban hogyan kötöttünk ki, arról sejtelmem sincs. Egy éves lehettem? Talán kettő? Anyám lelépett, az apám meg úgy döntött, irány Európa. Hazajön velem Erdélybe. Dunsztom sincs, hogy csinálta, de abban az ámokfutásban valahogy szert tett egy kisebb tőkére. Mozit akart nyitni Marosvásárhelyen. Mozit vagy állatkertet. Szerette az állatokat. Tudott bánni velük. Értette őket. Vadászott is. Kislány koromban sokszor vitt fel a hegyekbe. Mormotára vadászott. Zergére. Egy férfinak az kell, mondogatta, hogy medve legyen a közelben. Medve és nő. Semmi sem lett a hazatérésből. Spanyolországig jutottunk, mert a hajón összemelegedett egy katalán asszonnyal, akinek a férje szörnyethalt örömében, amikor Bostonban az ígéret

4