Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Mánta György: Hamvadó cigarettavég
M Á N T A GYÖRGY Hamvadó cigarettavég Ostrom alatt sötétedéstől hajnalig mifelénk szüneteltek a harcok, se bomba, se akna nem robbant, mindössze egy-két géppisztolysorozat verte föl a csendet. A színes rakétaparádéra meg az éjjelizenére a késői órákban került sor, többnyire éjfél körül, amikor az óvóhely lakói, ágyanként kettesével, télikabátban, fülig húzott sapkával a fejükön már javában aludtak. Ekkor következett el az én időm. Piroskát, a nálam jó tíz évvel idősebb, hozzánk menekült kis tanítónőt sikerült rábírnom, hogy nézze meg velem a fényűző tűzijátékot, és hallgassa meg az éjjelizenét. Titkos útvonalnak a hátsó lépcsőt szemeltem ki, hogy elkerüljük a lakókból toborzott, emeletről emeletre cirkáló őrséget, s észrevétlenül osonhassunk be abba harmadik emeleti szobába, amelynek a kulcsát már rég elcsentem a portáról. Zseblámpámat a kanyargó lépcsőn se mertem fölkattin- tani, nehogy az őrség valamelyik tagja gyanút fogjon, az épületben járatlan Piroskát kéz a kézben vezettem fölfelé, boldogan, hogy ujjaimmal átfoghatom az övéit. A tanítónőn az intézetet vezető édesapám könyörült meg, és fogadta be, hisz mindenki láthatta, hogy a végkimerülés kerülgeti, amikor hajadonfőit, viseltes kabátban és durva, vastag talpú bakancsban betámolygott a kapun, görcsösen szorongatva azt a kézitáskát, amelyet magával hozott. Arról nem beszélt, hogy honnan és milyen úton-módon, hány vargabetűvel érkezett ide, de nem is faggatta senki, apám is tiszteletben tartotta a riadt zárkózottságát. Az óvóhelyen üres ágy már nem volt, Piroska egy rozoga hordágyat kapott, azon rendezkedett be, s azon gubbasztott majd mindig szótlanul, néha meg, ha égtek a gyertyák, olvasgatva abból az egyetlen könyvből, melyet a táskájában őrzött. Engem már első pillanatban rabul ejtett. A kerek arc, a cigányosan sötét bőr, a dús, vállra omló fekete hajfürtök a vele egykorú Rózsira emlékeztettek, aki nyáron, az akácosi uradalomban kitüntetett az érzelmes barátságával, és megajándékozott az első igazi csókkal. Piroska természetesen semmivel sem ajándékozott meg vagy tüntetett ki, sőt szóra sem méltatott, pedig a hordágyét annak az ágynak a tövébe szorították be, amelyen én osztoztam Márkussal, egy utolsó éves egyetemistával. Ha kérdeztem tőle valami jelentéktelen semmiséget, a válaszát olyan rövidre mérte, mintha nem is felelt volna. Erre az érthetetlen bizalmatlanságra mások is fölfigyeltek, igazából azonban senki se foglalkozott vele, hisz mindenkit nyomasztott a saját kiszámíthatatlan jövője. A tanítónő panaszra egyébként nem adott okot, hajszálpontosan betartotta a napirendet, a szűkös reggeli, ebéd és vacsora kiosztásáról sohasem késett el, de mindig leghátul várt a sorára, mintha így kívánná jelezni, hogy ő a maradékkal is megelégszik. A naponta háromszor vasszigorral kiporciózott meleg ételt ki lábosban, ki csajkában vitte le az óvóhelyre, és ott fogyasztotta el. A konyhától az óvóhelyig a hosszú alagsori folyosón kellett végigmenni, melynek az ablaksora a kertre nyílt. Apám megtiltotta, hogy alkonyat után itt gyertyát gyújtsunk vagy zseblámpát használjunk, 148
