Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)

Másnap természetesen bepanaszoltam anyámnak, és addig beszéltünk a dologról, amíg mindenki számára elfogadható megoldást nem találtunk.

Anyámék szolgálati lakása a tanya közepén álló, öt bejárati ajtós, hosszú ház úgynevezett felső végében kapott helyet. Szobájuk ablakán ki is lehetett látni arra a térségre, amely a láncra kötött kutyák birodalma volt.

Idegen oda nem léphetett.

Újapukám egyik első nevelési célt szolgáló, igazán hasznos tette volt, hogy összeismertetett a két kutyával. Egyikük derekamig érő, hatalmas, fehér kuvasz volt, a másik Hovawart-féle feketetarka. Újapukám szerint ez utóbbinak az ősei között föllelhető az ónémetjuhász, az újfundlandi, a gordon szetter, az afrikai vad agár és ki tudja még mennyi más. Született őrző típus, nagyon tanulékony, különféle munkára és sportra nevelhető, valamint Óbecsén is van belőle egy példány.

Aznaptól este-reggel anyámmal közösen vittük nekik az ennivalót, együtt oldottuk le a láncokról őket, és együtt kötöttük a nyakukra újra.

Harmadnaptól egyedüli gazdájuk és barátjuk lettem. Az ő védelmi övezetükben terített nekem a földre pokrócokat és takarókat anyám. Nyugtattam, hogy otthon is szoktam szabad ég alatt hálni, és hogy tizenhárom évesen már nem félek a sötétben. Ez nem egészen volt igaz, de a kutyák mellett jelentősen mérséklődött félelemérzetem.

Szóval, ezek is hozzá tartoznak a herélésről mondottakhoz.

Még így is túlságosan obszcénnak tetszett a história ahhoz, hogy novellát írjak belőle a tolmácsnőnek.

Derengeni kezdett ellenben egy másik emlékem, ami az előzőhöz hasonlóan erős nyomot hagyott idegeimben annak idején.

A visító juhok zűrzavaros éjszakáján ismerkedtem meg az egyetlen személlyel, akivel aztán hátralévő nyaralási időm nagy részét együtt töltöttem.- Ha énvelem is ezt csinálnák, bizony én is így sikítanék - mondta egy mellettem bámészkodó, hosszú legény. - Te talán nem? - kérdezte tőlem, kifelé hátrálva az ember sűrűből.

Nem válaszoltam, de nyomakodtam utána. Én is beteltem a látni és hallani valókkal.

Kétkerekű csacsifogathoz mentünk s a koma igazított valamit a kedves állat zabláján.- A tied? - kérdeztem.

Az égre nézett, a földre nézett, közben grimaszolt s mutatóujjával megbökte a mellemet.- Kérdezz még valamit - mondta gúnyosan s fellépett a kordéra. A bakra ült és helyet csinált maga mellett. - Felülhetsz, ha akarsz - ajánlotta.- És ne feledd, hogy bármikor kérdezhetsz tőlem bármit.

Mellé ültem s összeismerkedtünk.

Kelemennek hívták a hosszú fiút, betöltötte tizenhetedik életévét, de még nem borotválkozott. Foltokban csomósodott arcán az érintetlen, a hajszínével azonos, szőkésvörös férfiszőrzet.

Kocogni kezdett a csacsi, de riadtan Kelemenre kiáltottam, hogy álljunk meg, várjon, amíg megkötöm az uradalom kutyáit.- Te az intéző úr kutyáinak az őrzője vagy? - kérdezte.

139