Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)

- Az intéző úr fia vagyok - mondtam egészen természetes hangon, ámbár éreztem, hogy vér futott a fejembe.

Hallgattam róla, hogy csak papíron tartozunk össze az intéző úrral és nem vér- ségileg. Nem is tudtam kitalálni hirtelenében, hogy ezt milyen fogalmazásban adjam elő. Az is aggodalmat okozott, hogy ennek az igazságnak a megvallása úgy juthat majd esetleg újapám fülébe, mintha az ő családi titkairól fecserésztem volna. Anyám sem örült volna oktalan és értelmetlen szájmenésemnek.

Jobb volt hát a féligazságnál maradni.

Attól kezdve folyvást fiatalúrnak nevezett Kelemen, bár az volt a sejtésem, hogy ezt minduntalan gúnnyal teszi. Egyszer szóba is hoztam, dühös lett és annyit mondott:- Aki az intéző úr fia, az fiatalúr! Nem? Az intéző fia vagy. Nem?

Ismét csak el kellett hallgatnom a hiteles választ.

S ha már lúd, legyen kövér, azzal indokoltam nyaralásomat, hogy egyébként a Debreceni Kollégiumban lakom, és más nyarakon máshol volt programom, azért nem találkoztunk eddig. A szüleim itt szolgálati lakásban laknak, de saját házunk is van Püspökladányban.

Pár kilométerrel arrébb, a vasúti megálló közelében volt a tejcsarnok, vagy inkább csak tej begyűjtő. Oda szállította Kelemen a környék tanyáiról a tejet.

Kemény munka volt, mert például hajnali kettőkor a mi tanyánkban már fejőshez kezdtek s további három órán át fuvarozhatott, míg az utolsó kanna tartalmát is beöntötte a csarnoképületben felszerelt, óriási tározókba. Aztán csöveken keresztül folyatta, meg saját karjai erejével csűrögette, emelgette egyik edényből a másikba a rengeteg finom folyadékot.

Szívesen időztem a csarnoknak nevezett, nem túlságosan nagy épületben, ámbár nem voltam képes felfogni a munkafolyamatok sorrendjét és lényegét. Kelemen tevékenységét is naponta felügyelte, és ha kellett felülírta egy szótalan és kortalan, de mindig darutollas kalapot viselő ember. Teherautóval jött s azzal vitte délután a vasúti megállóhoz a félig-meddig feldolgozott tejeket.

Miután kettesben maradtunk, akadt még dolgunk Kelemennel, mindenekelőtt a rendcsinálás, a makulátlan tisztaság biztosítása, a törülgetés, a lihegve súrolás, iz- zadásig.

Ott éreztem olykor a megromlott tej olyan bűzét, amihez foghatót az óta sem éreztem.

Játékra, trécselésre is volt időnk, bőven. Rugdostunk egy rongylabdát, próbálkoztunk, hogy a csacsi hátára üljünk, de mindig nekiszaladt velünk a falnak és lesodort bennünket a hátáról.

A tejcsarnok is vedlett volt, de egészen rommá lett a mellette lévő épület, amely valaha összetartozott a csarnokkal és vendéglátóhelyként szolgált. Ki tudja, milyen véletlen folytán megmaradt a kocsmához épített kuglipálya. Már minden részletében foszladozott, de azért megtanított a játékra Kelemen s órákon át célszerűen használni tudtuk a bábokat is, a golyókat is.

Számomra játék volt az is, amikor némelyik napon délután hordtuk össze a tejet azoktól a gazdáktól, akikkel ilyen értelmű megállapodás volt érvényben. Ez nem volt akkora tétel, mint a hajnali gyűjtés, ezért nem is kellett sietni, volt idő ürgeöntésre, madártojás keresésre, akármiről szóló traccspartikra.

140