Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Petrik Béla: Gombos Gyula Szabó Dezső-monográfiájának korabeli fogadtatása

rendkívül méltatlannak tartotta Fenyő Miksa 1958-as New Yorki előadását5. Fenyőnek tehát sokat köszönhet a Szabó Dezső-irodalom, hiszen a Petőfi Körben elmondott beszéde sokak inspirálójává vált: „A hallgatóság megdöbbenésére Fenyő egy óra hosszat azt bizonygatta, s elég indulatosan, hogy Szabó Dezső Hitlert is megelőzve fasiszta volt.”6 Gombos elégedetlen volt tanulmányával, s ekkor fogalmazta meg, hogy Szabó Dezső munkásságát a két háború közötti magyar társadalom részletes bemutatásával értelmezze, könyvnyi terjedelemben. Molnár kapott a lehetőségen, felajánlotta kiadását, évek múltán így lett az Auróra Kiadó első könyve Gombos Szabó Dezső-monográfiája.

írását az emigrációból számosán fogadták örömmel, Szabó Zoltán Molnárhoz írott levelében így értékelte: „Gombos esszéje Szabó Dezsőről tökéletes, van-e remény rá, hogy az egész tanulmány megjelenik könyv alakban, s ha igen, hol, mikor?”7 Cs. Szabó pedig Gombos esszéjéből merített ihletet néhány Szabó Dezsővel kapcsolatos emléke felelevenítésére, Gombos írását „mértéktartó” és „igényes” tanulmánynak nevezte.8

Az 1964-ben megjelent „Szabó Dezső a regényíró” című tanulmányában - amelyet követően már mindenki úgy tekintett rá, mint aki képes lesz a hiteles és tárgyilagos életmű megírására9 - pontosan mutatta be a szépíró gyengéit, hibás ars poeticáját, életidegenségét, zseni tudatának korlátozó befolyását. A hiteles életrajz reményét tehát, Nagy Péter hazai ténykedése és Szabó Dezső hazai kutatója, Budai Balogh Sándor büntetőeljárása után már valóban csak Gombos Gyula munkája ígérte. Az Új Látóhatár Szabó Dezső halálának huszadik évfordulóján Gombos megjelenés előtt álló könyve egy fejezetével emlékezett, melyben Szabó Dezső írásaiban és végrendeletében sokszor emlegetett kérésének, nevezetesen, hogy a Gellért-he- gyen temessék el, sorsát elemezte. A háború utáni társadalom számára kérése ugyanis politikai kérdéssé vált, hogyan viszonyuljanak Szabó Dezső életművéhez. „S ebben benne volt az a végső kérdés is, mely akkor minden politikai összecsapás hátterében ott lappangott: milyen eszmék mintáiba öntsék a megolvadt magyar világot, vagyis: kié legyen az ország?”10 A kommunista és szociáldemokrata városházi tanácsnokok hamar eldöntötték, Szabó Dezső marad a Rákóczi téren, a sebtében tákolt koporsóban eltemetve -, ahol akkor már épült a Vörös Hadsereg dicsőségét és uralmát jelképező emlékmű. „Az ő összeütött ládája, amit a földben hagytak épp oly világos jelképként mérte a helyzetet, mint a hódítók diadalmát mondó emlékmű a hegy tetején. Aki e kettőt együtt választotta nézőpontnak, meglehetős biztonsággal tájolhatta be a magyar sorsot jó időre.”'1 - írta Gombos.

írásához több hozzászólás is érkezett. Nyeste Zoltán, mint a temetésen résztvevők egyike elevenítette fel emlékeit, e sorokkal zárva levelét: „... egy dolgot bizonyosnak érzek. Azt, hogy a sírt körülálló fiatalok ösztöne nem csalt. Azok a fiatalok szinte kivétel nélkül Szálasi börtöneiből szöktek meg a temetés előtti napokban s csaknem mindnyájukra Rákosi kínzókamrái vártak. Kétséges-e ma, hogy a diktatúrával való szembefordulásukban mindkét esetben igazuk volt? Szabó Dezsőnek lehettek, voltak is, tévedései és túlzásai (kinek nincsenek?). De a mi nemzedékünk (s nemcsak a miénk) elsősorban tőle tanulta a bármilyen színű elnyomással való tudatos szembefordulást, ami nélkül az utóbbi évtizedek magyar történelme bizonyosan szegényebb volna.”12 Horváth János volt kisgazdapárti képviselő megerősítette a tanulmányban foglaltakat, s mint a vitákban a Kisgazdapárt képviselője tett né106