Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csikós Attila: Tűsaroktól lombhullásig
denre kapható... Igazából Zolival szeretne most lenni, a Ranolder keresztnél, a badacsonyi hegyen, mint két éve, amikor megígérte, hogy a vadakat elriasztandó végig énekelni fog, és sikerült egy kis természetjárásra elcsábítani. Unom... gondolja, és írni kezd. Magának. Ha kijön belőle valami, majd felteszi a blogjára, az sem baj, ha senki nem olvassa el. Talán jobb is úgy. Gittával tegnap leadtuk a szakdolgozatot... Gitta... érdekes, hogy úgy hívják, ahogy a nagyanyámat hívták volna, ha nem lő közbe a dédnagyapám... azt írtam lő, ez is érdekes, pedig azt akartam írni, hogy nem jő közbe... valami atavisztikus elszólás ez is... na mindegy... utána elmentünk megünnepelni, hogy kész vagyunk, beültünk a Kadarkába, és kértünk két-két deci Bodri vöröset... Unom... Bár most március van, de tele az aszfalt sárgás, barnás falevelekkel, tisztára, mint ősszel... azt sem értem, honnan kerülnek ide falevelek, fa sincsen, csak a Nagymezőben... hogyan s mi sodorta őket ilyen messzire...? Unom... El kéne bújni. Teljesen szeptemberi hangulatom van. Olyan „vége mindennek” érzés ez is. A szomszéd asztaltól bámulni kezdett egy fickó a laptopja mögül... Gitta vette észre, szerinte tetszem neki, de én unom... akiknek tetszem... nem vagyok köztéri szobor, hogy tessek, Gitta szerint ez nagyon menő hozzáállás, erre buknak a pasik. Mondjuk elég jóképű... Öltönyös. A nagyapámra hasonlít, Sáry Andrásra. Költő volt. Egy hete találtam meg a verseit a tálalóban, nem is tudom, miért oda rejtette el anyám. Talán, hogy soha ne találjuk meg többé... Sosem tálalunk az ebédlőben ugyanis, a konyhában eszünk. Az olcsóbb étkészlettel. Aztán... Az öltönyös fickó végül kikapcsolta a számítógépét, és magához intette a felszolgálót, aki pár perc múlva megjelent az asztalunknál egy üveg vörösborral. Szekszárdi... Erről eszembe jutott Babits, és ezen elmosolyodtam. Babits lehetne az apám... A fickó meg vissza rám. A palackra az volt írva, hogy a bort főleg vadakhoz ajánlják. Hát visszaüzentem a pincérrel, hogy ha nem vagyok olyan vad, inkább ábrándosán szelíd, akkor meg sem ihatom? Nevetett, amikor a felszolgáló átadta az üzenetet. Egész helyes. Nem mintha érdekelne, hogy mi lesz... Eléggé beleástam magam a szimbolistákba, meg az angol romantika is érdekel, úgyhogy nem unatkozom... nem sok időm van még Zolira se, de amikor Gitta készülődni kezdett, mert ugye Gitta egészségtudatos, és jóga órára kellett mennie, a fickó felállt, odajött, és elkérte a telefonszámomat. Ez mondjuk meglepett! Nem gondoltam, hogy oda mer jönni. Bemutatkoztam, és azt mondtam, jelöljön be ismerősnek, majd meglátjuk mi lesz. Elmosolyodott és azt felelte, nem szereti az ilyen metatézis jellegű kapcsolatokat. Na! Hát mit képzel ez magáról? Nem mondom... Nem vagyok az egyéjszakás kalandok ellensége, de ettől a kijelentésétől megijedtem. Nekem ez gyors. Rögtön feküdjek le vele? Ágyúval verébre..., mi? Ez ma módi? Vagy inkább olyan, mintha állatkerti vadra lőne a rácson kívülről... Nekem kell az a kis a „metatézis” mielőtt... Egyébként is ott van Zoli. Tulajdonképpen azt is szeretem, hogy olyan ritkák a találkozásaink, mint modem versben a központozás. Nem akar levadászni, és ez végül is a tisztelet jele. Hagyja, hogy bejárjam az életet, mint valami erdőt. Ez fickó meg lerohan... Valami Paulkovics... András, ha jól emlékszem... ismerős ez a név... Azt mondta, tulajdonképpen én akarom felszedni őt... hogy én kezdeményeztem... Hát a bor mi volt, kedves Paulkovics? Én csak egy fiatal nő vagyok, aki volt oly kedves és vissza- mosolygott. Legszívesebben hagytam volna a fenébe, de elkezdett győzködni, hogy men85
