Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 17.)

Sírtam, amíg anyámra is átragadt elérzékenyülésem, hiszen egy anyának mindig van könnye.

Amikor szárítgatni kezdtük a szemünket, akkor meg nevethetnék csiklandozott bennünket és megállapítottuk, hogy bolondok vagyunk. Paposán pózolva azt a szél- lelbélelt fellengzősséget fűztem jelenetünkhöz, hogy nagyon hiányzik a mi életünkből az együttsírás, mert íme, a bizonyíték, hogy mennyire jól tud esni egy kiadós közös könnyhullatás. Hivatkoztam temetési szolgálataimból emlékezetes gyerekkórusainkra, meg az öregasszonyok ugyanott szerveződő siránkozó dalárdáira, amelyek oldották a fájdalmakat és vigasztaltak élőket, holtakat.

Fecsegő kedvvel táncoltattam számban a szavakat. Képmutatóan kifejtettem, hogy anyám gondolatmenetéhez kapcsolódva én is úgy ítélem a paraszt elnevezést, mint ami durva, hideg és kemény, akár a pusztai szél, ha kelet felől süvít. Fáj, lesújt és föllázít. Egy esetben tud csak simogató és kellemes lenni a szó, éspedig ha nyugat felől hallatszik, ahol boldog parasztok élnek.

Megint Erdei Ferencet idéztem a fentiekben s átfutó gondot jelentett, hogy dicsekedjek-e ezzel, mint munkával szerzett műveltséggel, vagy tegyek úgy, mintha a sajátomból gazdálkodnék? Végül ejtettem a problémát, mert azt láttam anyámon, hogy ezúttal sem tud követni, de ellentmondási ingert sem ébresztettek benne a hallottak. Valószínűleg unta a témát, még valószínűbb, hogy más foglalkoztatta.

Kiskabátot illesztgetett rajtam. Gombostűket szurkált az anyagba, ollót csattogtatott, de a levegőn kívül semmit nem vágott vele. Egy szappandarabbal, vagy krétával vonalakat, ábrákat rajzolt a kabátra. Többször körbejárt, eltűnődő arccal tanulmányozott.

Én meg titkon őt lestem. Arról gondolkoztam, hogy a ruhapróbák valószínűleg azért is jelentenek örömet számára, mert ilyenkor azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és a legjobban tud. Ágnestől és Piroska nénémtől, anyám húgaitól hallottam történeteket arról, hogy már süldőlány korában szebbnél-szebb ruhákat varrt utcabeli ismerősöknek, olykor igen gyenge minőségű anyagokból is.

Amennyire hallomásokból kiérthettem, a családdal való szakításig is azért fajult a harca, mert szabás-varrás tanfolyamra akart iratkozni, de nem került rá pénz. Egyébként sem vonhatta ki magát az otthon végzendő, paraszti tennivalók alól.

Mindezekből következett, hogy elszökött otthonról és beállt cselédnek egy varroda tulajdonosához, aki munkabér fejében szabni-varrni tanította. Meg is tanult mindent, ami a szakmához tatozott és párosította hozzá vele született tehetségét. De nem lehetett belőle varroda tulajdonos, még csak alkalmi varrogatásból élő egzisztencia sem lehetett, mert nem volt varrógépe, nem volt lakása és nem tudott összespórolni semennyi kezdő összeget, amellyel indulhatott volna ebbe az irányba.

Maradt hát, hogy többnyire háztartási alkalmazottként élt és lopva hódolt sza- bás-varrási szenvedélyének.

Befejezte a körülöttem kerengést.- Varrógép nélkül nem tudom átigazítani - mondta csüggedten, miközben gondosan dobozba rakosgatta eszközeit. - Kár ezért a szép kabátért. Nagyon reméltem, hogy tudod majd hordani.

Lehajtotta a fejét, lesüllyedt a válla, miáltal egész teste összement. Sajnáltam is, de alattomban örültem, hogy megszabadultam a szerintem csúnya kabáttól.

61