Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok
merő anyai megszokásból, megmutatta a férjének, akinek a férfiösztöne azonnal működésbe lépett, és pontosan ráérzett, hogy a kagyló és a lányával esténként sétáló fickó között valamiféle kapcsolat lehet, ezért a kagylót zsebre vágta, és az első benzinkútnál beledobta egy kukába, lám, ilyen egyszerű eltüntetni egy szerelmi találkozás egyetlen tárgyi bizonyítékát, egy kagylót, amely nemrég még a lány hasán pihent a könnyed felhős holdas kék éjszakában hanem ha kijavíthatom magamat, vagy azt, aki az előzőekben valótlanságokat állított valóságosnak látszóan nem a nagy holdak és kék rózsák éjszakáján, még csak nem is egy tengerparti kagylós szállodában találkoztak először hanem egy pszichiátriai osztályon, ahová a lányt idegkimerültség és mély depresszió miatt szállították be, míg a férfi öngyilkosságot akart elkövetni azzal az ostoba módszerrel, hogy halálos szándékkal beszedte az összes otthonában talált gyógyszert, nyugtátokat, altatókat válogatás nélkül, csak azzal az apró ténnyel nem számolva, amit pedig már szinte a gyerekek is tudnak, hogy az ilyen szerekben hánytató anyagot tesznek gyártáskor, túladagolás esetén tehát a páciens nem elalszik örökre, hanem előbb kihányja a belét, ez után pedig éhesnek érzi magát, persze, nem ennyire komikus ez, az ajtót véletlenül épp rányitó szomszédja talált rá, a földön feküdt arcra borulva, a szomszéd előbb azt hitte, hogy meghalt, nem is merte megfordítani, de azután, amikor a hátára hajtotta a fejét, érezte, hogy halkan emelkedik-süllyed a teste, és mintha a szívverésének ütemét is átvenné a háta, él tehát, a földön mindenfelé szétszórt üres gyógyszeres üvegek és kiürített tablettatartó szelvények hevertek, kétségbeesve hívta a mentőket, akik az öngyilkost előbb ellátták a fürdőszobában, feltehetően azonnali gyomormosást végeztek rajta, vagy benne, ezt nem tudom pontosan, hogyan is kellene mondani, a kórházból pedig átszállították a pszichiátriára a lány akkor már két hete ott volt, unatkozott, ahogy a pszichiátrián a fiatal lányok unatkozni szoktak, a kötelező foglalkozásokat kitöltő időben kezdetben olvasott, de erre ráunt, később már a számítógépét sem vette elő, nem kívánt levelezni senkivel, nem akarta megmutatni magát a különféle gázos közösségi oldalakon, csendben üldögélt, és az ablakon bámult kifelé, mindig ugyanazt a fát nézve, mint az élettől búcsúzó öregemberek, nézte napfényben, nézte halk alkonyokba merülve, nézte holdfényben, és csillagtalan éjszakákon, mindig ugyanazt a fát, nézte, ahogy a fa változott, pedig a fa nem változik, tudta jól, csak a világ változik a fa körül, az idő gyűrűzik körülötte, az idő, amelyet nem tudott igazán érzékelni, hiszen ebben a bezártságban - ezt az osztályt a zárt osztály előszobájának szokták tekinteni - megszűnik az idő, mint feladvány létezni, legfeljebb annyiban játszik szerepet az életükben, hogy időben oda kell érniük a foglalkozásokra, amelyekre nem volt kötelező ugyan járni, de ajánlott volt nem kihagyni őket a férfi megjelenése nem volt különösebb esemény a betegek életében, legfeljebb annyiban méltatták figyelmükre, hogy új embert hoztak közéjük, aki abban mégiscsak különbözött tőlük, hogy egyedül helyezték el egy háromágyas szobában, ahonnan kezdetben naphosszat ki sem dugta az orrát, csak étkezésekkor jelent meg, olyankor is a szobájába vitte be a pléhtálcán az ételt, nem ült közéjük az asztalokhoz, fúrta is az oldalukat a kíváncsiság, ki lehet ez a fura bogár, akit ezen kívül néha még 49
