Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok

őket nézik, bámulják, ahogy föl-alá jár a segge a széttárt combok között, és riadtan érzi meg, hogy a merevsége lassan-lassan alábbhagy, majd elérkezik a szégyen pillanata, amikor erőtlenül buggyan ki összezsugorodott nemi szerve a lányéból, mi történt, ül fel álmos arccal Jelena, nem tudom, még soha nem történt velem ilyen, motyogja, nem tudom, hogy mi lehet ez, ne haragudj, de nem megy, talán megzavart az előző jelenet, semmi baj, mondja Jelena, előfordult ez már másokkal is, legjobb, ha most hazamegyek, és öltözködni kezd, elkísérhetlek, kérdezi, mert egyértelmű, hogy a buliba már nem mehetnek vissza, hát persze, mondja a lány, kedves fiú vagy, és tényleg tetszel nekem, magára kapja ő is a ruháit, és már kint is vannak a hóesésben, lent az utcán mélyen beszívja a friss, hideg levegőt, és arra gondol, mi lesz akkor, ha ő ezentúl már mindig is impotens lesz, szótlanul mennek a szűk kis utcácskákon, egymás kezébe kapaszkodva, mint két kis gyámoltalan állat, végül megállnak egy ház előtt, feljössz hozzám, kérdezi Jelena, egyedül laksz, hát persze, albérlet, én Kijevből jöttem ide tanulni, válaszolja a lány, és húzza maga után a reszkető fiút, és alig érnek be a lakásba, ismét felhorgad a vágya, hogy aztán reggelig még nyolcszor ismétlődjék meg vele ugyanez, amit később maga sem hisz el, és nem is merészkedik elmondani senkinek, kilencszer élvez el a lány hasán, hátán, seggén, nyakán, szájába, arcára, ki tudja még, hova, és a szeretkezések szüneteiben a lány hozzá bújik, szuszog, mintha aludna, ettől szinte dorombol, mint egy puha macska, és bármilyen furcsa, a lány dől ki előbb, meghalok, ha még egyszer belém jössz, nyögi, amikor kimerültén hevernek egymás mellett a kilencedik élvezet után, pedig, kezdene bele, de a lány letorkolja, nincs pedig, vége, és kész, te baszógép, és ez hallatlanul jól esik neki, hogy ezt mondja, simogatja a hanyatt fekvő lány fölmeredő mellbimbóit, mégsem vagyok impotens, morogja, te meg az impotencia, neveti el magát a lány, sose voltam még ilyen fiúval, akinek ennyiszer sült el a fasza egyetlen alkalommal, mint neked, nekem se volt még ilyenem, vallja be férfiasán, elhallgatva azt, hogy nem nagyon volt még lánnyal, így nem is lehet kellő gyakorlata abban, hogyan kell a lányoknak örömöt szerezni, csak ahhoz ért, már, talán, hogy magának kiharcolja a gyönyört szeretkezésekkor, akkor, nyugtatja könnyű kis kezét Jelena az arcán, akkor egymásnak talált ki bennünket az isten, és valóban, onnantól kezdve csak szeretkezésből és szeretkezésből állt az életük, mígnem egy napon fel kellett szállnia a vonatra, maradj itt, mondja a lány, aki a vonat előtt ácsorog, s bár nem akarta, mert utált búcsúzkodni, hogy az állomásra jöjjön vele, mégis kikísérte őt, meddig maradjak, próbál tréfálkozni, hiszen még el sem mentem, maradj itt, maradj, mondja már zokogva a lány, navszegdá, navszegdá, lihegi szerelmesen, örökre, örökre, zúgják még két napig a vonatkerekek, navszegdá, navszegdá, Richter, Máté, Törppapa és a többiek egyfolytában kártyáznak, és üvegszámra isszák a vodkát, ő egy sarokban rohad, és iszik velük, de nincs kedve kártyázni, nincs kedve élni, Jelena Sznyegirovna jár az eszébe, Havas Ilona, így hívnák magyarul, mosolyodik el a kinti nyírfákat bámulva, karcsúak, és fehér a törzsük, amilyen karcsú és fehér bőrű volt ő is, a Jelena

mi lehet vele, tűnődik, mi lehet a többiekkel, akikkel nem gondolja most végig a találkozásokat, a nőkkel, akik adtak neki, és elvettek tőle, végül is nem más ez, mint Androgün-szindróma, amikor a félember teljessé akar egészülni azzal, hogy egyesül a nővel, beleolvad a másik testébe és leikébe, de a két nem szétszakadása örök, mert neki sem volt még nő az életében, akivel ez az összeolvadás tartós, mi több, életre

40