Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 17.)
- A dolgok létéről nem az észrevevés győz meg - jelentette ki apuka, miközben szemmértéket véve formázta az összegyűrődött kalapot. - A dolgok valódi léte és természete különbözik attól, ami érzékelésünk alá esik.- Felém fordulva, határozottan nekem szánva mondta: -Az érzékek csalfák, az értelem tökéletlen. Próbáltam úgy tenni, mintha nem jutottak volna tökéletlen értelmemig a szavak. Anyámra néztem, aki furcsa, lassú mozdulattal végighúzta szeme előtt a kezét és láttam, hogy nedves lett a tenyere, amit gyorsan szoknyájába törült. Nem volt kétséges előttem, hogy könnyeket rejtegetett. Nem tudhattam fájdalma okát, de hosszú pillanatig nagyon gyűlöltem a világot, amiért nem pontosan olyan, amilyennek anyám szeretné.- Nocsak, itt meg még egy kis borocska is akad! - markolta meg az üveget apukám az eszmétől hirtelen megvilágosodott ember elszántságával. Már a poharat is fogta, - amit egyébként becsülendő figyelmességgel ott hagyott az öregasszony az edények összeszedésekor, - de végül mégsem öntött a pohárba. Elfogadta anyám javaslatát, hogy menjünk át a szolgálati lakásba és ott folytassuk a dáridót. Ott vár bennünket az anyám által készített kedvencem, az almás pite! Rikkantottam, füttyentettem, szeleskedve anyámhoz ugrottam s adtam az arcára egy puszit. Mindez felerészben tudatos színészi teljesítmény volt, de hatott, mert általánosan enyhítette a feszültséget. Elannyira, hogy apukám is homlokon csókolta anyámat, és rám kacsintva azt mondta:- Óbecsei bölcselem, hogy sovány egyezség többet ér a kövér pörnél. 93. A konyhaasztalt ültük körül a szolgálati lakásban. Én faltam az almás pitét, anyám gyönyörködött bennem, apuka pedig felhajtott pár pohár bort. Sietve ivott, mert amint mondta, még vannak intéznivalói. Anyám is készült, hogy megy Lajos bácsi feleségéhez. Nyűgös-nyafogós kérde- zősködésem nyomán rövid szavakban értésemre adta, hogy mosogatásban, konyhai rendrakásban segít. Közben lecserélte azt a szép ruháját, amiben elém jött délelőtt az állomásra, és amiben ebédhez is ült. Kötényt kötött s javasolta, hogy a nap hátralévő részében maradjak apuka mellett és nézzem, amit csinál, ahogyan csinálja, mert sok hasznosat tanulhatok. Hízelkedés volt a hangjában, hódolni kívánt férjének. Közben önmagának is öntött fél pohár bort és mohón megitta. Amíg anyám ivott, úgy tett apuka, mintha a konyha kövezetével beszélne s azt motyogta:- Elbírja a poharat, de a gyűszűt nem. Dorogi Márton püspökladányi tanítóm szellemi környezetében akkorra már magamba szívtam annyit a népművészet, népi élet, népi gondolkozás világából, hogy megértettem: olyan személyiségre utalt apuka mondókája, amelyik szorgos a borospohár emelgetésében, de lusta a munkában, például a rongyos ruha foltozásában. Haragudtam ezért az anyám ellen irányuló népieskedésért. Délutáni programomról is eltérő módon vélekedett apuka.- Van otthon kutyátok? - fordult hozzám olyan modorban, mintha azt kérdezné, van-e nálam lopott holmi. Amikor pedig megkapta a választ, ami szerint van, de a pedigréjét anyámmal együtt sem tudtuk meghatározni, akkor legyintett, felállt, kirángatott fiókokban kotorászott, s miután papírt és ceruzát kerített, ideges ke54
