Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Alexa Károly: Szövegvendégségben Weöres Sándornál

körte hullik a vastagodó avarba, hogy hát nem így vagyunk-e valamennyien, mi valamennyien - szövegtulajdonosok? És hát a beszélőt csak a „saját” szövege generálja? Nem inkább az a számtalan szálú és irányú és szünet nélküli dialógus, amit a saját szövegek a mások szövegeivel folytatnak? Alighanem. És ez felmentés lehet a számomra is, ebben a papírtengerben vergődve és virulva. Már maga a látvány... Egymásba keveredve itt és most WS mondatai és a róla szóló traktátusoké, képek és behajtott könyvek kommunikálnak, amíg szóra nem bírom őket. És késztetnek- kényszerítenek a „rendezésre”. WS-ra emlékezve a saját életrajzomat írom, remélem, nem a beteges hipertrofia jegyében. Itt van egymásra akkurátusán simítva néhány lap WS kézírásával. Nem sok, és egyik sem olyan, amely bárminemű értelemben „adalék” volna az életmű értelmezéséhez. Három levél van itt mindössze, kettőben pár kedves sor KA-tól is, a legfölül lévő alighanem az a papír, amelyik első levelemre jött válaszként (1972. március). „... múltkori kedves sorai egész meghatottak. Mintha cipőboltban hellyel kínáltak volna meg. Ha kedve és ideje van, hívjon fel minket. 357-080.” Alatta: „Kedves Kollégám, itt küldök én is verseket a Psyché sorozatból...” A figyelmes szövegvizsgáló talál itt egy - bizony-bizony - halványka cenzurális elemet is. Döbbenetes az a finomság, amivel a költő nyugtázza azt, hogy némely fordításait a nagyhatalmú szerkesztő nem közli: „köszönöm gondosságodat, a fordítások visszajuttatását. Itt küldök egy új verset, szeretettel ölel Weöres Sanyi.” Pártállami idők - polgári Magyarország... (A vers a Vízöntő.) Itt van a költő gyász- jelentése, itt egy dedikált kötet, és van itt hat oldalnyi szerzői versgépirat, egyiken sincs olyan javítás, amelyet egy kritikai kiadásnak számon kellene tartani. S van itt három saját levélmásolat a Magyar Hírlap fejléces papírján, 1973-74-ből, verseket kérek bennük. Itt egy interjú az említett napilap 1973-as karácsonyi számából kivágva, amit a Mesterrel készítettem (megvan maga a zűrös manuscriptum is), a beszélgetés hátsó oldalán egymás mellett egy Weöres- és egy Szepesi Attila-vers. (Mellettük - uram bocsá’ - egy Garai Gábor -líra. Hányat is írunk?) A Régi téli este remekmű - a rongy rotációs papíron: „A felhőkben, vagy az emlékezésben, / egy cserjés elmerül a hóesésben...” Nem ok nélkül idepászítottam Szepesi Attila WS- nek ajánlott Kb című verse kéziratát és az „ásványi-líra” művelőjének (ahogy becéz- gettük akkortájt) magyarázó levelét 1975. január 18-áról. Pontosan 13 nap múlva leszek kirúgva a Magyar Hírlap szerkesztőségéből, mint fasisztába hajló nacionalista és szélsőséges liberális. így egybe’... És van itt egy különös levél a Kortárs főszerkesztőjétől, Kovács Sándor Ivántól. Meg hát szépszámú fogalmazványaim Weöres Sándor műveiről. Az első (a Psychéről) a Népszabadságban jelent meg 1973-ban, a másik (a Három verébről) a Kritikában öt évvel később. írtam a drámáiról, Kenyeres Zoltán monográfiájáról, Csernus Marian Psyché-estjéről és Ungvárnémeti Tóth László Nárciszáról is. Nem dolgom, hogy véleményezzem, de képes voltam gyomorremegés nélkül végigolvasni őket negyven év múlva is, derűsen észlelve a legkorábbi szövegekben azt a kettősséget, hogy egyfelől a párt „mértékadó” kulturális orgánumaiban jelentek meg és másfelől igazak kell legyenek a fő állításai. Ma már persze mulatságos látni: ahhoz, hogy a párt százezres előfizetői köre értesüljön eme szimpla tényről, hogy „WS nagy költő”, oda kellett biggyeszteni egy halványvörös farkincát a végére. Ma már sajnos némileg hülyén hangzik: „Nem egy forrás fakadt föl - holt tenger keletkezett.” Amyka, amikor meglátogattam őket utóbb, csöndesen,

309