Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Czakó Gábor: Aki Istennel sem állt szóba

hogy az állat csak él, nem ismer se jót, se rosszat. A démon nem él biológiai életet, nem érdekli sem a ropogós kóró, sem a zsenge fű, csak az istengyűlölet, s azon mesterkedik, hogy olyanok legyünk mint a szamár, és elhiggyük neki, hogy a jó és rossz közti különbség csak viszonylagos.

Az ember igazán a lelkében él, célja a Nagy Négyes és a Nyolc Boldogság megtapasztalása. Ugyanis éppen e tulajdonságok által vagyunk hivatalosak Isten országába, ahol a Müncheni Kódex szavaival: „sok lakodalmak vannak.”

Máté evangéliumában áll (Mt 22,2-13) az példabeszéd, melyet évtizedeken keresztül nem értettem, ezért viszolyogtam tőle. A példabeszéd Nagyhét egyik első vagy második napján, a fügefa megátkozása után hangzik el, és része Jézus első pőrének, melyet ő folytatott le a főpapok és a vének ellen a megtisztított, s általa birtokba vett Templom udvarán.

„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának.

Elküldte tehát szolgáit, hogy hívják a meghívottakat a menyegzőre. De azok nem akartak jönni. ” A meghívottak nyilván a zsidók, a választott nép, a Király pedig az Úr, a Fia a Megváltó, a menyasszony az emberiség. A szolgák a próféták.

„Erre más szolgákat küldött: mondjátok meg a meghívottaknak: elkészítettem lakomámat, ökreimet és hizlalt állataimat leöltem, minden kész. jöjjetek a menyegzőre! De azok nem törődtek vele. Elmentek, ki majorjába, ki meg keresete után.” Az Úr hiába küldte újabb és újabb prófétáit egészen Keresztelő Szent Jánosig. A választott nép vezetői hallgattak. Szamár testvér uralkodott rajtuk, hurcolta őket amerre érdekét látta: bogáncs vagy papsajt után.

„Mások pedig megfogták a szolgákat, megverték, sőt meg is ölték őket.” Gondolom, világos, hogy az üldözött vagy megölt prófétákról van szó Illéstől Izaiáson át Szent János édesapjáig, Zakariásig, akit éppenséggel a Templomban gyilkoltak meg. „Amint a király ezt meghallotta, haragra lobbant. Kivezényelte hadseregét, a gyilkosokat fölkoncoltatta, városukat pedig fölégettette. Jézus nem sokkal később, a Templom elhagyásakor jövendöli meg Jeruzsálem pusztulását! Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegzői lakoma kész, de a meghívottak nem voltak méltók rá. Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.” Az elbeszélés időtlenségét jól mutatja a „menyegzői lakoma kész” kifejezés. Ha a történet az elmondás pillanatában, a krónikus időben játszódna, akkor az elkészített lakoma százszor megrohadt volna. Az egész üdvtörténetre kell tekintenünk, a múltra, sőt a jövőre is, hiszen a romolhatatlan Eucharisztikus lakoma majd csak Nagycsütörtökön ala- píttatik. Az egész emberiség meghívása üdvösségre majd csak Pünkösdkor teljesedik ki. Meg itt, ebben a percben és a következő évszázadban, mindenkor.

A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek rosszakat és jókat, ahogy jöttek, úgy hogy a lakodalmas ház megtelt vendégekkel.” Rosszakat és jókat, válogatás nélkül? A rosszak és a jók szétválogatása nem a szolgák, nem a papok, még csak nem is a pápák dolga, hanem egyes egyedül Istené. Ő a legnagyobb bűnöst is megtiszteli azzal, hogy veszi a fáradságot, és személyesen ítél fölötte. „Mikor a király bement, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzős ruhában. ”

47