Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Kovács Ágnes: Weöres rouge

Amíg éltem, leány voltam, kötényemben almát hordtam.

Mind megették a legények, csupa váz és bőr maradtam.

(Haláltánc, 38-41. sor)

A gömbölyű almák úgy bújnak meg kötényükben, ahogy a magzat fordul anyja szíve alá. Kihordásával „csupa váz és bőr marad” a leány. Jóval nagyobb munka lenne természetesen a tizenegy szimfónia közös vizsgálata. Weöres hangsúlyozta, hogy: „A Tizenegy szimfónia nem minőségi válogatás, hanem tizenegy egymással összefüggő, egymást kiegészítő kompozíció”1

De a vizsgálat elvégezhető úgy is, ha csak a Valse triste-ben visszatérő rímpárok és a sajátos testmetaforák, érzéki jelzők összekapcsolásával kísérletet teszünk egy lehetséges történet megírására. Vagy legalább rákérdezhetünk a megírhatóságának lehetőségére. A Weöres-konferenciára készülve, a vers sokadik átolvasása közben, halványan emlékeztem rá, hogy más szerzők verseiben is olvastam már este-teste, de még esték-festék (ún.: paronomáziás helyzetű) rímpárt is. Nyilván erős hatást gyakorolt rám Kenyeres Zoltán Tündérsíp monográfiájában is közzétett Vas lstván-i felismerés, amely Babits Kép egy falusi csárdában című versével hozta kapcsolatba a Valse triste emlék-nemrég rímpárját.’ Mégis Kosztolányinál találhatunk több hasonló példára, amelyek közül jó néhányat feljegyeztem, és meg is mutatom alább.

Ahogyan azt majd látni fogjuk, az említett rímpárok versbéli előfordulásai jelentésükben is hasonlítanak a Valse triste-éhez. Az erotikusság, érzékiség, testiség tematikáját számos tanulmány vizsgálja. Lapis József szerint egy asszociációs logika mentén megalkotható egyfajta történetszerűség1 „a Lányok sírnak a házban, Hol a szádról a festék?/Kékre csípik az esték” szövegrészek összeolvasása mentén, de lehet, hogy ezt a narratívát ráérthetjük „a remegő venyigére és cserjére” (megszemélyesítő funkció: konty - női attribútum) is, vallja a szerző. Még izgalmasabb kérdéseket vet fel, hogy vajon miért nem dércsípte kökényről beszél a vers, miért megesett, megtermékenyített, beérett, gyümölcsről szól ez a dal.

Nyilvánvalóan egyértelmű utalás történik a verszárlatban arra, hogy ahogyan a kökény megesett, megérett, úgy vélhetően a lányok is teherben maradtak, s csak így visszafelé olvasva vélhetjük, hogy esetleg ezért a sírás. A kívánatosságukat hangsúlyozni bármiféle talmi festékkel tehát már egyáltalán nem érdemes. A csábítás ideje lejárt, festékre semmi szükség. A lányok riadtak és vagy (/) mert megestek. Ahogyan a kökényt a dér megeste, úgy csípte kékre a lányok ajkát a hideg. A kék szín és a korai fagy képzetkörei teremtenek kapcsolatot az ajkak és a bogyósgyümölcs között. A riadt, szerelmi lázból ébredő, lehiggadt lányok és a fagyos kökény között. Ez az olvasat lehetőséget ad egy olyan történet megképzésére, amely tanúsága szerint a harsogó tavasz, a forró nyár boldog szeretői az őszi képben termékenységük bizonyítékaként anyává válnak. És nem feltétlenül volt ez boldog vállalás. A lányok riadtak, a fákon égő piros falevelekhez hasonlatosan ők is elpirulnak, zavarukban akár a népénekeinkben, vallásos himnuszainkban megrajzolt Istentől megáldott Szűzanya.

A szövegemlékezet kapcsán megemlíthetjük mindjárt a kezdet kezdetén Babits Mihály Magyar szonett az őszről című 1929-ben írott versét, amelyben azt olvashat231