Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Szigeti Csaba: Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója

természetű munkálatokban a tízes szám dominanciája. Láttuk, hogy a Posta messziről kötet valamennyi ciklusa dekádokból áll. Láttuk, hogy a m vers kötet a kiválogatott anyagát n dekádba rendezte. A m vers mintázatának előképét az életművön belül Bata a szimfóniákhoz kötötte. Mint írja, „Már az Egybegyűjtött írások rendezésekor kialakult a tíz szimfónia rendje. A tizenegyedik utóbb keletkezett, s így került a szimfóniák kötetébe is, a tizenkettedik csak az Egybegyűjtött írások harmadik kiadásába. /.../A szimfóniák most kialakított sorában - a nagy struktúrában - azonban ugyanazt a tízes rendet fedezhetjük föl, mint a m vers tízeseiben, vagy a sokat emlegetett Orbis pictus-ban, Grádicsok éneké-ben, Átváltozások-ban, Salve Reginában , a Merülő Saturnus-ban olvasható Stonehenge-ben. /.../ Az Átváltozások negyven szonettje is négyszer tízre tagolódik.” A tízes dominanciáját számos analóg információ támasztja alá.

Még a következő apróság is: van Weöres Sándornak két olyan költeménye, amely hozott anyagból készült, és mechanikus eljárással. Az egyikről Steinert Ágota, az Egybegyűjtött írások egyik verziójának (az 1986-ban megjelent ötödik, bővített kiadásnak) egyik szerkesztője így írt erről: „Végül megemlítjük, hogy az In memóriám Devecseri Gábor c. vers Albert Gábor novelláinak szókészletéből épült, különleges „objektív automatikus” módszerrel (minden tizedik szó kiszámolása alapján).” Bata Imre pedig egy lábjegyzetben rögzítette,, hogy „A finale-montázs forrásáról maga beszél. Rákosi Viktor Elnémult harangok című regényéből kiírt minden tizedik szót, így kapta az alaktalan masszát.” Persze az ilyen természetű eljárásokat, az ilyen természetű nyelv- és költeménycsinálást i960 ősze óta kissé másként is lehet látni. Ekkor alakult meg Párizsban a Vraie Gascon vendéglőben a kezdetben LiPo-nak, később Oulipo-nak nevezett társaság, amelylassan és határozottan felszámolt minden kapcsolatot a „Breton-szektával”, és a francia szürrealizmus kései hajtásával, a Patafizikus Kollégiummal, sőt, kifejezetten szürrealizmusellenes programokkal jelentkezett. Ők a költészetcsinálás elnevezésű emberi tevékenységtől megvontak mindenféle pre- és posztromantikus ihletettséget, a verscsinálás szakiparosaiként tevékenségüket a rendszerező és többnyire matematikai észjárás oltalma alá helyezték. Az Ouvroirs de Littérature Potentielle, vagyis a Lehetséges Irodalom Műhelye nem véletlenül műhely (ouvroirs), és nem atelier. Nos, kezdeti tevékenységükről a kör egyik alapítója, Raymond Queneau 1964-ben egy kvantitatív nyelvészeti szemináriumon számolt be, katalógusát adván mindazon ún. contrainte-eknek, ’megkötéseknek’, melyet egy-egy költeménycsináló szakmunkás meglévő vagy adott anyagon működésbe léptetett. Jean Lescure volt a kifundálója annak a szövegelőállító megkötésnek, amely az F + 7 nevet viseli. Queneau leírása alapján - és ténylegesen is - az F + 7 módszer „Abban áll, hogy veszünk egy szöveget és minden főnevét kicseréljük egy adott szótárban az utána következő hetedikre. Az eredmény nyilvánvalóan a kiválasztott szótártól függ. A hetes szám teljesen önkényes. Magától értetődik, hogy ha például kétezer szavas szótárt veszünk és ha F + 2000 módszert alkalmazunk, viszajutunk a kiinduló szöveghez. Ugyanígy használhatunk 1 (ige) + n, M (melléknév) + p stb. módszert, és kombinálhatjuk is őket; majd azt is megtehetjük, hogy n,p... ne legyen konstans. A Patafizikus Kollégium 17. dossziéjában található néhány példa. Az eredmények nem mindig különlegesen érdekesek, ellenben olykor elragadóak. Úgy tűnik, csak a jó szövegek adnak jó eredményt. Az eredeti és a végső szöveg közötti (minőségi) összefüggés okai meglehetősen rejté192