Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Szigeti Csaba: Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója

lyesek, és a kérdés nyitott.” Nos, mivel az OuLiPo kedveli a (matematikai, filozófiai) általánosítást, hozzá csatlakozva fölteszem azt az egyszerű kérdést, hogy a kiválasztott szövegből Weöres Sándor miért a mindig io. szót választotta ki? Miért nem a mindig 9. szavakat? vagy a mindig n.-et? Szerintem azért, mert Weöres Sándor a 10-es számban lelki rokonát ismerte föl.

A roppant műveltséggel rendelkező Weöres Sándor a számszimbolikák és a számmisztikák világnyi tengerében vajon milyen szám-értelmezéseket utasított el és milyeneket érzett közel magához? És akkor ne feledkezzünk arról, hogy minden egyes pozitív egész számnak megvan a maga egyedül-valósága, elszigeteltsége vagy szigetszerűsége, univerzális magánya, vagyis minden egyes pozitív egész szám - magyarul mondva - észak-fok, titok, idegenség, és persze lidérces messze fény. De közben betagozódnak számcsaládokba, vagyis gondosan őrzik és ápolják szigorú rokonsági kötelékeiket, mint a nambikuara indiánok, vagy a páratlan, vagy a páros számok családjába tartoznak, vagy a prímszámokéba, stb.

Szerintem Weöres Sándornál nagyon erősen a püthagoreánus hagyomány jöhet számításba, amit - miután erről eredetileg a legösszefogottabb információtömeget erről hagyományozta ránk - feltételezésem szerint Hamvas Béla éppúgy közvetíthetett Weöres Sándornak, mint pécsi tanára az Erzsébet Királynő Tudományegyetemen, Kerényi Károly, aki az Athenaeum-ban 1938-ban tette közzé Pythagoras és Orpheus című tanulmányát, amely alapját képezheti Weöres orfikus-püthagoreánus költészetfölfogásának. De megint nem árt óvatosnak lennünk: a Galilei és Platón című című, 1943-ban publikált tanulmányában Alexandre Koyré nyomatékkai figyelmeztetett arra, hogy a matematika tekintetében Platónnál nem egy, hanem két platonizmus létezik (az e tekintetben legfontosabb dialógus a Timaiosz és a Thea- itétosz. „Sajnálatos módon Burtt nem volt képes felismerni a két (nem egy) platóni hagyomány meglétét, a misztikus spekulációkat a számokról és emellett a matematikai tudományokat. Ugyanezt a tévedést, ami Burtt esetében bocsánatos bűn, követte el bírálója, E. W. Strong, /.../ ami az ő esetében halálos bűn.” Modern kifejezésekkel élve úgy fogalmazhatnánk, hogy Platónnál van egy ezoterikus matematika, és mellette létezik egy nagyjából tisztán tudományos matematika, de ez nagyon modern interpretáció. A költőnek az előbbivel van dolguk, egy olyan matematikával, amely éppúgy alapja a kozmogóniának, az ontológiának, a geometriának és a fizikának, mint a zenének és a költészetnek. A Kerényi-tanulmány befejezése megadja Weöres Sándor verseskötetének a numerikus-metafizikai vázát.

1938-ban Kerényi Károly ezzel a megjegyzéssel zárta le gondolatmenetét: „Az életvilág testiességével Pythagoras saját sellemi erejét állította szembe, de ami abban örök, azt vallásos tisztelettel vette figyelembe. Ez az ő alapmagatartása, amelyből kiindulva gondolata körülfogta a világot. Hyperboreus távolban időzött az emberektől, az örök, életentúli, harmonikus számoknál, de ugyanakkor „a forrás és gyökérnél” is. Ez a formula maga is pythagoreus /.../: a világ gyökér- és forrás-aspektusát ragadja meg. A pythagoreus tetraktys, a Négynek e titokzatos formációja a legmélyebbet a legmagasabbal egyesíti. Egyrészt a 10-zel, az égi világharmónia pythagoreus számával egyenlő ( = 1 + 2 + 3 + 4), másrészt mint 4 a világ gyökereinek száma, akár az orvostudomány négy „minőüségének”, akár Empedoklés négy elemének alakjában. Vajon csupán a véletlen műve-e, hogy 4 a jellegzetes száma ősrégi, anyai és testies érzületű kultúráknak, egész bizonyosan az ómediterránnak is?”

193