Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Szigeti Csaba: Weöres Sándor Ének a határtalanról kötetkompozíciója

ideologikus szám-szemlélet). A három már utalt példából (a vergiliusi Bucólica, Gu- iraut Riquier, Francesco Petrarca) kitűnik, hogy a szám-elvűség verseskötet szerkesztésében működhet keretként, teljesen formális dimenzióként is, mert egybeácsolható, összeköthető más „tervekkel” vagy „mintázatokkal”. A másik tapasztalat pedig az, hogy önmagában mit sem jelent valamely verseskötet darabjainak a számszerűsége. Különben is, a valamik világában ténfergő dolgok (emberek, házak az utcán, fűszálak, csókok, stb.) a mérhető világ részei, és ami mérhető, az számlálható is. (Egy címre gondolok, kamaszkori olvasmányra, Kocsis István legelső drámájának szép címére: Megszámláltatott fák (1970)). És mindeme dolgok mellett a világban számtalan elgondolás tapad az egyes számokhoz, a világvallásokban, a népszokásokban, ami miatt a Balassi Bálint szám-elvű kötetkompozíciós tervét rekonstruáló Horváth Ivánnal sok évvel ezelőtt abban maradtunk, hogy 100 alatt szinte nincsen olyan pozitív egész szám, amelyhez valamikor, valamilyen ’hozzáadott jelentés’ ne tapadt volna. E fölötte nyugtalanító helyzet azzal oldható, ha ugyanahhoz a kötetkompozíciós (rekonstruált) tervhez vagy mintázathoz több, különböző összefüggésben felbukkanó és egymással harmonizáló információt tudunk rendelni.

Nos, az Ének a határtalanról kötet, mint mondottuk, 121 verset tartalmaz. Mint tüstént védelmezni szeretném, a határtalan poetico-philosophico-ontológiai kategória a püthagoreus hagyományban. Náluk bevett elgondolásnak tűnik egy 120 + i-es elgondolás. „A püthagoreusok azt mondják - írja az őket oly kedvtelve bíráló Arisztotelész -, a határtalan a páros. Ő nyújtja ugyanis a dolgoknak a határtalanságot, ha bezárják és lehatárolják a páratlannal. Ennek jele az is, ami a számokkal történik.” A legelső vers címe ugyanaz, mint a köteté: Ének a határtalanról. Weöres Sándor utolsó köteteiben ez a jelenség ismétlődik. Az 1984-ben megjelent Posta messziről című kötet legelső ciklusának a címe: Posta messziről, és e legelső ciklus címe Posta messziről. És a verseskötet 8 ciklusa esetében - egy kivétellel, ami érthető, mert Alkalmi versekről van szó - a cíkluscím megegyezik a cikluskezdő költemény címével. Az 1987-ben megjelet utolsó kötettel (Kútbanéző) nem lehet mit kezdeni az Egybegyűjtött írások alapján, mert anyaga felolvadt a Másvilág ciklusban: de a MÁSVILÁG anyaga itt a Másvilág című költeménnyel zárul, ami a 3 kötetes összes versek a teljes életmű legutolsó darabja is. A Másvilág szerkesztése ugyanakkor - függetlenül attól, hogy szerzői vagy szerkesztői kompozícióról van szó - azért fontos számomra, mert a kötetet nem 1 + n darabra, hanem n + i-re bontja. Miután a Másvilág ugyanúgy nem tagolt formálisan ciklusokra, mint ahogyan az Ének a határtalanról sem, bízvást megtehetjük az első lépést, az első bontást: az Ének a határtalanról 1 +120 költeményből áll. De miként tagoljuk e (formálisan tagolatlan) 120 költeményt?

Mint már szóba került, a kötetkompozíciók óriási többségének közös jellemzője a hangsúlyos kezdés és a hangsúlyos zárás. A legutolsó vers címe igazi zárócím: Atomfelhő, és alfától alfáig tart, hiszen az egyes sorok betűinek a száma a vers középső soráig egyre növekszik (1 - 3 - 7 - 9 - 10 - 14 17, stb., a szóközöket nem véve számításba), majd a gondolatjelekkel kiemelt középső sor („- ha korszakunk idején el nem oltja -„) után egyre csökken, egészen a „ma” szóig vagy verssorig. (Egyébként figyelemre méltó, hogy egy olyan óriási elme és költő, mint Weöres Sándor volt, hogyan volt képes ilyen ilyen hihetetlenül rossz, ennyire hihetetlenül pocsék köl190