Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Végh Attila: Holdbeli csónakok
tárgyal. Ebben a matematika módszerét - melyet ez idáig csak a „mechanikai” tudományok alkalmaztak - megpróbálja érvényesíteni a filozófia egész területén. Persze „ez a programmegjelölés csak egy fejlődési állomásnak tűnik” (Boros), hiszen később arról ír Descartes, hogy a metafizika érveinek bizonyossági foka felülmúlja a geometria érveiét. Felülmúlja, de nemcsak filozófiai, hanem pedagógiai értelemben is. Az a magány, ami a semmiből egy új világ építésére teszi képessé Descartes- ot, az Értekezésből is kiolvasható, a választás egzisztenciális súlya ebből az írásból is kiérezhető A tudat tehát magába mélyed, visszavonul önnön rejtekébe, hogy a tiszta csöndben gyújtsa ki saját, hiteles értelmét. Habár az ego cogito ősbizonyossága korántsem lehet mentes minden példától és szokástól, ahogy Descartes hitte, a filozófia e bölcselőben mégis új módon történt meg. És a filozófiában lassan kibontakozik egy furcsa kép: ha a filozófiai hagyományra emlékezni akarunk, először is felejteni kell. Hogy mi volna a felidézendő őskép, és mit kell fedőképként elvetnünk, arra nincs hagyomány. A filozófusok magányos harcosokká váltak: mielőtt filozofálni kezdenének, el kell érniük az elmélkedés csöndjét, a szerzetesi cella hűvös békéjét, és valahol belül kell rátalálniuk az arkhimédészi pontra. A nyomok halványulnak. Harald Weinrich Léthé című könyvében érinti Szent Ágoston emlékezet-felfogását. Ágoston a lét alapját, Istent saját emlékezetében keresi. Isten ott, a tudat mélyén rejtőzik, arra várva, hogy az emlékezet megidézze. Istent az ember elfelejtette, a legfőbb lény a teremtmény felejtésében Atlantiszként elsüllyedt, de az emléktér szárazföldjére bármikor visszahozható. Az emlékezet nem más, mint a felejtéstér azon része, amely az emlékezés igazsága, a felidézett hagyomány, tehát a valódi lét felé vezet. Ha a felejtés éjszaka, és a tudás nappal, akkor az emlékezés hajnal. Isten ebben a szürkületben várja a reggelt. Közben jeleket küld. E jelek nem mások, mint a bennünk élő ideák. Az ágostoni ideatan erős szálakkal kötődik a platóni elképzeléshez. Ideáink velünk született, a priori ősképek. Emléknyomok, melyek végül Istenhez vezethetnek el bennünket. Szent Ágoston - a Szentháromság mintájára - a tudat hármasságát hirdeti. Ennek mozzanatai: emlékezet (memoria), értelem (intelligentia, cogitado), akarat (voluntas, providentia). Világ és tudat, makro- és mikrokozmosz harmóniájáról van szó: az emberi megismerés szerkezete az isteni lényeg szerkezetével egy. Előttünk áll a hagyományok hagyományára, Istenre való visszaemlékezés ágostoni modellje. Isten lelke lebeg az emlékezés vize felett. A felejtés köde gomolyog az emberben. Az Atya: a magánvalóan létező tudat. Emlékezetünk az értelem intencióiban lép ki magából: a statikus, önmagában nyugvó szellem megmozdul, hogy iránya lehessen. A megismerés intencionális ereje az akaratban ér célba, nyugszik el. Pro-videntia: előre-látás ez. A valóságot értő, megvalósító akarat a tudatot önmagához előrelátón vezeti vissza. Éberség. Az elfeledett hagyományt visszatekintve idézhetjük fel. A hagyományra ráébredő akarat, mely lényegét tekintve előrelátás, visszafelé figyel. Az ember az egyetlen élőlény, melynek múltja mindig előtte jár. Azt felderíteni, hogy a mögöttünk semmibe 177
