Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Veres Zsuzsanna: Luchino Visconti - A párduc

Piemontról, fütyülnek Európára, és a legkevésbé sem tartják magukat olasznak. Mindez utólag már annyira mellékes, hogy lábjegyzetet sem érdemel. 1861. márciusában az Olasz Királyság első parlamentje Torinóban mindenféle felesleges koronázási ceremónia mellőzésével olasz királlyá nyilvánítja Viktor Emánuelt. Köztársaságról nem esik szó. Ezzel lezárul a risorgimento - „feltámadás”, „újjászerveződés” - utolsó szakasza. Egy olyan romantikus eszme válik valóra, amelynek hamarabb volt elnevezése, mint realitása. Szervetlen, művi, toldozott-foldozott egység ez, de mégiscsak a legkevésbé sem romantikus céloktól vezérelt Cavour utolsó győzelme ’61 nyarán bekövetkezett váratlan halála előtt. A száraz tényeket persze mindenféle szóbeszédek színesítik, elképesztő legendák összeesküvésekről meg szürke eminenciások ravaszul kitervelt machinációiról. Mesélik, hogy Garibaldi - a risorgimento Che Guevarája - kebelét nem annyira az emberbaráti szeretet fűtötte, amikor két rozzant bárkán lehajózott Szicíliába, hanem az Ifjú Olaszország nevű titkos társaság vezérétől érkezett parancsnak engedelmeskedett. Még fiatal tengerészként szervezték be a mozgalomba, magát a mestert is meglátogatta marseilles-i száműzetésében. A mester, vagy „Apostol” nem más, mint az „Olaszország atyjaként” is tisztelt genovai jogász, Giuseppe Mazzini. Fantasztikus mendemondák keringenek erről a sápadt, magas homlokú férfiúról. Otthagyta a karbonárókat, mert túlságosan mérsékeltnek ítélte céljaikat, űzött vadként élt, de az üldöztetés még elszántabbá tette, megerősítette meggyőződésében: „Bennem meghalt az egyén, és csak a cél él tovább. ” A cél pedig az „individuális szabadság” megvalósulása után kivívandó „szabad nemzetek föderális uniója”, amely - talán még az ő életében - kormányozni fogja Európát. Mazzini, miként egy apostoltól joggal elvárható, nem beszél a levegőbe. Rebesgetnek még sokkal merészebb dolgokat is, olyanokat, amiket józan ember nem vehet komolyan: hogy Mazzini jövőbelátását nem annyira csodás képességeinek, mint befolyásos államférfiakkal való szoros kapcsolatának köszönhette - mint Wellington herceg, Lord Palmerston, Colt ezredes és Bismarck -, sőt nem akármilyen harcostársra lelt az amerikai Albert Pike személyében, aki a szupertitkos sátánista Palladium Rend nagymestereként közvetlenül Luciferrel parolázott. „Olaszország atyja” az ördögimádó boszorkánymester szerepében - romantikus kalandregénybe illő história, de hát a risorgimento egésze elválaszthatatlan a romantikus túlzásoktól.

Ami a szicíliai kalandot illeti, azt az „Apostol” már ’59-ben megtervezte, és agitátorait előreküldte, hogy készítsék elő a terepet Garibaldi akciójához, amiről egyébként magát a hőst is csak az utolsó pillanatban értesítette. Két ügynök munkáslázadást szított Palermóban, de a hatóságok vérbe fojtották. Később egy talpraesett mazziniánusnak mégis sikerült összeköttetésbe lépnie a gerillákkal, és tájékoztatta őket a vörösingesek érkezéséről. így indult el a két hajó, fedélzetén 1089 emberrel: belőlük lesznek majd a dicsőséges „Ezrek”. A sereg fele húsz év alatti civil kalandor, köztük Garibaldi legidősebb fia és egy magyar légió, amit az osztrákoktól korábban elpártolt Türr István tábornok szervezett. A Két Szicília Királyságnak van hadiflottája és huszonötezer katona állandóan a szigeten állomásozik. Ennek ellenére az ötnapos hánykolódástól kimerült „Ezreknek” sikerül partra szállniuk az egészen véletlenül Marsalánál veszteglő két angol korvett fedezete alatt. Deus ex machina, akár az eposzokban. No de ugyan mit számít ma már, hogy volt, mint volt? A legendákban elvesznek a részletek.

24