Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Veres Zsuzsanna: Luchino Visconti - A párduc

lései, de az biztos, hogy a katolikus monarchiákra, a szabadságeszme leggyűlöletesebb ellenségeire nagy csapást mért, akkorát, hogy Bécsig visszhangzik. A Habsburg Bécs vörös posztó valamennyi forradalmár szemében, mert Metternich árnya még mindig ott lebeg felette. A halott kancellár, a monarchia minden valódi monarchiánál elszántabb keresztes lovagja a maga hallatlan lelkierejével és pökhendiségével: „Én nem tudok meginogni”... „Én sohasem tévedtem”. Ő volt az, aki kierőszakolta Ausztria jogát Lombardiára és Velencére, miután megtisztította a trónokat Napóleon pereputtyától, miatta térhetett vissza Bourbon Ferdinánd Nápolyba abszolút uralkodóként, sőt még Szicíliával is kárpótolta magát. Ő emelte fel a szavát a középolasz Toscana és Párma monarcháinak érdekében, akik mind Habsburg-rokonok voltak. Ő fojtotta el a harmincas évek nápolyi forradalmait, amikor az első ijedtségében alkotmányt kibocsátó Ferdinánd teljhatalma újra meginogni látszott. És mindez még távol állt az általa kigondolt ideális megoldástól: csak arról szoknának le ezek a hebehurgya királyok, hogy minden kis kardcsörtetéskor alkotmányt dobálnak! Az alkotmány a vég kezdete. Egy valamirevaló uralkodó nem engedheti meg, hogy hatalmát mindenféle jöttmentekből álló, civakodó parlament korlátozza. De Metternich ideje lejárt, ahogyan a Habsburg-házé is hamarosan lejár, ha nem hajlik az idők szavára. Garibaldi mindezt a saját bőrén tapasztalta. Évtizedeken át mindenfelé harcolt az önkényuralom ellen (többek között Uruguayban), az elpusztít- hatatlanok fajtájából való, bebörtönzés, száműzetés meg nem törheti. Mint a későbbi legendás forradalmárok, nemcsak hogy megél a jég hátán, de még korcsolyázni is megtanul rajta! A forradalmár osztályrésze, hogy állandóan valami ellen harcol, rombolni kényszerül. Rombolni könnyű, mondják az urak, létrehozni nehéz, fenntartani még nehezebb. De most, a szicíliai győzelem hatására megnőtt a rajongótábora, Európa összes romantikus művészlelke és kalandora hirtelen lelkes gari- baldistává válik. Nótákat költenek dicsőségéről, szájról-szájra jár, hogy a hős a száműzött negyvennyolcasok élén felszabadítja Magyarországot. Maga is érzi, nem arra született, hogy egy távoli szigeten eltemetkezve új rendet építsen, különösen nem egy olyan önfejű és hagyománytisztelő népség számára, mint a szicíliai. Harcolni akar. Áthajózik Nápolyba, már a római bevonulást fontolgatja, mint egy győztes háborúból megtért triumphator, amikor újabb gáncsoskodók bukkannak fel a láthatáron. Viktor Emánuel piemonti király ugyan nem különösebben nehéz eset, de miniszterelnöke, a fiatal Cavour gróf annál inkább. A messze északon fekvő Piemont a félsziget legmodernebb része, kereskedelmi központ, a titkos társaságok egyik tűzfészke, a liberalizmus fellegvára. Cavour az egyszerű halandó számára áttekinthetetlen, hajmeresztő nemzetközi szerződések révén az olasz egység megteremtésére törekszik. Igaz, hogy kacérkodik a liberalizmussal és Ausztria elszánt ellenfele, de azért mégiscsak az urak közül való. Bár a szicíliai csetepaté ellen nem volt kifogása, most azonban úgy találja, hogy az ellenségem ellensége többé nem a barátom, vagyis a hős megtette kötelességét, a hős mehet. Eszében sincs protezsálni Garibaldi további randalírozásait. Szicíliában piemonti kormánybiztosokkal levezényelted a sziget történetének első népszavazását „Itália egységéért” Viktor Emánuel uralma alatt. Népszavazást egy olyan tartományban, ahol a babonás parasztok húsz évvel korábban még agyonverték az orvosokat kolerajárvány idején, ahol szilárdan tartja magát a feudalizmus, ahol csak urak és szolgák léteznek, és el sem tudják képzelni, hogy másképpen is lehet, ahol sokan soha életükben nem hallottak

23