Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Mohácsi János: Határ Győző prózapoétikájáról

szén, a kisepikán, a nagyepikán, a versen keresztül, a drámáig, kísérletet tett mondanivalójának hangoztatására. Az 1914-ben született író egyik első szószólója és támogatója volt az elektronikus könyvtár létrehozásának, azaz korának minden legkorszerűbb eszközét is igénybe vette, hogy közvetíthesse gondolatait az olvasók felé.

David Daiches az angol regény huszadik századi átalakulásáról értekezve állapítja meg, hogy a korszak legjelentősebb regényírói újrafogalmazták a regény mibenlétének és szerepének meghatározását. A tizenkilencedik században az angol regény még „közösségi eszköz” volt, és általánosan elfogadott értékrendszer alapján ítélte meg az emberi dolgok jelentőségét. Ekkor még cselekménytípusai „olyan eseményekből és helyzetekből épültek, amelyeket az emberi viszonyok szempontjából azonos súlyúnak talált az író és az olvasó is. A társadalmi vagy anyagi helyzet vagy a családi állapot változásai közérthető és egyezményes módon jelezték a regényalakok státusának lényeges módosulását, és voltaképpen valamennyi tizennyolcadik és tizenkilencedik századi cselekmény döntő fordulatait ugyanazok a változások kísérik. Az író a megfigyelő posztjáról szemléli hőseit; magatartásuk minden lényeges mozzanatát társadalmi vagy anyagi helyzetüknek valamiféle külső szemlélő számára is nyilvánvaló változása jelzi”.5 A szereplők belső fejlődését külső magatartásukból fejti ki. „A külső és a belső, az erkölcsi vagy értelmi fejlődés, és az ennek megfelelő, látható cselekvés vagy tétlenség közötti összefüggés magától értetődött. Magától értetődő volt a társadalom is. A társadalmi és gazdasági rend, amelyben az emberek éltek, valóságos volt, viselkedésük legvalóságosabb része pedig éppen az volt, amely megváltoztatta, vagy valamilyen módon meghatározta helyüket a világban”.6 Ez a fent vázolt regényvilág a huszadik században alapos átalakuláson ment keresztül. „1880 után a modernizmus hullámokban érkezik: James, Mallarmé, Villiers, de L’Isle-Adam, Huysmans nemzedékét Debussy, Yeats, Proust, Jarry, és Valéry nemzedéke követi, őket pedig Eliot, Pound, Lawrence és Joyce nemzedéke”7. Kialakul a hagyományellenesség, és a formalizmusellenesség, ami Kermode szerint a Dadaizmus kialakulásával kezdődik. A modernizmus nyugati vonulatát jellemző közöny, felelősség feladása, a személytelenség és tárgyiasság, vagy a neo-modernizmust képviselő Duchamp, Cage, Tinguely, Rauschenberg álláspontja8 nem egyeztethető össze Határ törekvéseivel. Határ egyszerre jött a művészet és a filozófia felől. Nem volt célja, hogy a művészet és az élet szembeállításával eldöntse, melyikük az érdekesebb. A gyakorlatban (börtönök) és filozófiai tanulmányai révén nyert tapasztalatait igyekezett szintetizálni. Művészetfelfogását nem a művészet múlékonyságának elfogadása jellemezte, hanem a filozófián érlelt gondolatainak művészetté oldása. Nem írhatott a pillanatnak, ez ellenkezett volna gondolkodói attitűdjével. Határ nem osztja Cage9 nézeteit, aki úgy érzi, hogy tévedés a rendet a művészet differentia spe- cificá-jának tartani. De nem osztja Caraco véleményét“ sem, aki sóvárog a káosz és pusztulás után, és a rendet vádolja a kárhozatra való tömeg létrejöttéért, amely még a káosznál is jobban mindent beszennyezett és letarolt. Határ ugyan rögzíti a káoszt és a pusztulást műveiben (pl. „Az őrző könyve”), de nem a rendet vádolja ennek létrejöttéért, hanem az ideológiákat, a vallásokat.

211