Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Mohácsi János: Határ Győző prózapoétikájáról

A művészetet jellemző „rend” elutasítása után maga Kermode is problematikusnak látja a művészet és tréfa közti különbségtétel lehetőségét. A probléma legjobb megfogalmazását Arthur C. Danto megjegyzésében látja, aki szerint a művészeten belül keletkező problémák forrása akkor keletkezik, „amikor lemondunk a régi mi- metikus előfeltevésekről és például azt mondjuk, hogy az asztalról készült festmény ugyanolyan valóságos, mint maga az asztal”11. Határ rend-felfogását mi sem bizonyítja jobban, mint a regényeinek hallatlanul precíz szerkezeti és gondolati megszerkesztettsége. Azonban azt is megértette, hogy megszűnt a társadalom magától érthetősége és elveszett a társadalmi és gazdasági rend valóságosságának érzete. Határ Győző sorsa alakulásának abszurditásán keresztül tapasztalta meg a rend megbillenését, azonban mint gondolkodó a rendbe vetett hite nem rendült meg, csupán más formát öltött. Ennek materializálódását tapasztalhatjuk meg regényein keresztül.

A cselekmény hagyományos formája Határnál megváltozik. A regények a szereplőkkel való történéseket rögzítik. E történéseket felváltva a szerző és a főhős szemszögéből láthatja az olvasó. Az „Anibel”- történet narrátora Határ és Sömjén Simon, a rajztanár, a frontot, lágert járt katona, a színház díszletező munkása. Egymást kiegészítve mesélik el a történetet. A történet a második világháború után lágerből hazaérkező Simon szemével látott világ története. Simon saját története és a rajta kívülálló világ története jól szétválasztható. Jól érzékelhető a narrátornak a regényvilágtól való különállása. Benne is van e világban, de egyben kívülálló is. Konkrét, azonosítható a kor, amiben a szerző és a főhős él. Simon emlékeinek felidézése rendszeresen szakítja meg a regényidő folytonosságát, de Határ történetkezelési technikájával ez a törés nem feltűnő, az olvasó nem éli meg elidegenítő momentumként. Inkább a múlt és a jelen összemosódása okoz problémát.

Határ cselekménykezelését jellemzi, hogy történet-blokkokat alakít ki, és egyes, a regényjelenben megjelenő történetet „in media res” vet be a cselekménymenetbe. Ennek miértje mindig csak később válik érthetővé, amikor a narrátor maga egészíti ki a bevezetett szituációt a korábbi helyzet megértéshez szükséges hiányzó elemekkel. Ez a technika erőteljesen megnehezíti a szintetizáló befogadást, miután a regény hatalmas szereplő gárdát, és mikro szintig kidolgozott történeteket tartalmaz.

A főszereplő és narrátor, Simon emlékeinek is fontos helye van a regényben. Ezek elbeszéléséből tudjuk meg, milyen volt hallgató korának szerelme, milyen a háború, a láger. Ezeket a múltban történt helyzeteket, eseményeket Határ regényjelenként rajzolja meg. Mindig az a jelen, amiről Határ épp mesél.

A háború és a láger után az ötvenes évek politikai viszonyai biztosítják a negatív élmények folytonosságát. A cselekményre jellemző továbbá, hogy a történetek szereplői érezhetően egy definiálhatatlan erőtérben élnek, ahol sorsukat nem maguk irányítják. „Sors-Barom-lsten/Heimarmené” mozgatja a sorsokat, és e mozgások iránya kiszámíthatatlan. A szereplők olyan szituációkba kerülnek, amelyekbe nem akarnak, de mégis megtörténik velük, és az olvasó számára nem világosak a történések mozgatórugói. Az ember élheti hétköznapi, unalmas életét, de semmi sem rajta múlik: katonaság, fogság, munkához jutás, állásvesztés, kudarcba fulladt sze212