Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Mohácsi János: Határ Győző prózapoétikájáról
MOHÁCSI JÁNOS Határ Győző prózapoétikájáról A regény műfaja végigkíséri az emberiség történetét az antik kortól kezdve. Ez az a műfaj, amely az esztétáknak a legtöbb fejtörést okozta, és a definíciós kísérleteknek keményen ellenáll. Teljesen egzakt definíciója mind a mai napig nem született. Nem véletlenül alakult ez így. „A regény születésétől máig az irodalom legalaktalanabb műfaja: valóban monumentale Unform, ahogy már Paul Ernst nevezte.”1 Valószínűleg ennek köszönheti, hogy „a modern szépirodalom vezető műfaja”.2 Ha nem is lehet korrekt és általánosan érvényes regénydefiníciót adni, viszont meg lehet határozni azokat az elemeket, amelyek nélkül nincs regény. Sükösd Mihály ezt a következőkben adja meg: i) információ, 2) cselekmény, 3) tér, 4) idő, 5) személyiség, 6) a világkép.3 A Wellek-Warren szerzőpáros ezt jóval szűkebben adja meg. Számukra a cselekmény, a jellem és a környezet a regény legfontosabb összetevői.4 Az itt következő összegzés Határ Győző művei közül az „Anibel”, az „Éjszaka minden megnő” és a „Köpönyeg sors” elemzése alapján kívánta az író prózapoétikai nézeteit megvilágítani. Ez alapján elmondható, hogy a börtönévek után keletkezett regény és az ország elhagyása után keletkezett regények poétikai szempontból többféle egyezést, de különbséget is mutatnak. „Határ Győző minden könyve rendkívüli” - írja Hanák Tibor, a Bécsben élt filozófus Határ írásművészetét méltatva. Határ regényeinek olvasása és elemzése után az olvasónak egyet kell értenie Hanák Tiborral. Tetszhetnek, vagy taszíthatnak Határ regényei, de közömbösen nem mehetünk el mellettük. Műveinek befogadását nagyban akadályozza, hogy az olvasó csak komoly elő-, és kiegészítő-tanulmányok után képes a filozofikus alapokra helyezett műveit megfejteni. Ehhez járul Határ szerkesztésmódja, írástechnikája és speciális nyelvezete. Ez önmagában, a múlt századi avantgárd fejleményeit figyelembe véve nem újdonság. Határ regényeit nem lehet egyszerűen egy izmus alá besorolni, ami azután segítené a szövegek megfejtését. Határ Győző mintha már kezdetektől fogva túl akart volna lépni az épp akkor és ott irodalmi modernséget jelentő avantgárdon, ami a hagyományos (klasszikus) világkép válságát, az egyén (és így a művész) helyzetének problematikusságát, valamint a hagyományos nyelvi alkalmazások kifejező erejének korlátozottságát hangsúlyozta. Határ elemzett regényeinek bizonyos sajátosságai mintha már a posztmodern irodalmat előlegezték volna meg, sőt mintha már azon túl is mutattak volna. Az irodalmi posztmodern számos sajátosságán - mint a modernség és a tradíció kapcsolatainak keresése, a szubjektivitás és a személyi autonómia előtérbe kerülése, a kontinuitás és a történetiség szempontjainak érvényesítése, valamint a társadalmi élet egészében a konformizmus és a szolgáltató szerepkör általánossá válásán - Határ túllép műveiben. Határt nem foglalkoztatta az izmusok kérdése, az azoknak való megfelelés vágya, egyszerűen csak kereste a számára megfelelő formát, aminek segítségével felhívhatta mondanivalójára a figyelmet és eljuttathatta azt az olvasóhoz. Ha valami gondot okozott számára, az az volt, hogy az olvasók „egylab- dahívő”, „történelemből kibutult” egyedekké váltak, s így alkotó tevékenységét anakronisztikusnak érezte. Hiúságát sértette, hogy „nincs új a nap alatt” és már mindent „elírtak” előle. Majd minden műfajban, a filozófiai jellegű művektől kezdve az esz210
