Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Kalász István: Gina

néz rád, és mondja, ő ezt így nem akarja, mert úgy viselkedsz, mint a férfiak a családjából. Azok ütik a nőket. Összeverik. Érted miről beszélek?

Te pedig mondod férfias halkan, hogy nem bánod, újra megtennéd! És nevetsz. A szőke nő áll a háttérben, kezében kést szorít, azzal védi magát, Gina feláll, sír, ő is szeretett téged, mondja, néz le rád, majd felsír. Hamisan sír, ezt érzed. Fekszel a padlón, a mennyezet alatt, Gina kilép a fönti képből, tudod, elmegy. Elveszítetted őt végleg. És azt is tudod, jobb ez így. Majd a szőke nő hajol feléd, okosan, hűvösen megnéz, kérdezi, jól van uram? Beszívod a parfümillatot, nézed a nőt, a keze üres, mondod, jöjjön el veled vacsorázni. A nő felnevet, öntelten vigyorogsz rá, igen, mondod, majd mindent elmagyarázok, a nő hunyorog, hallgasson, agyrázkódása lehet, mondja, és te csak fekszel, a hatalmas mennyezet rád borul, vér szivárog a fejedből, közben érzed, hogyan veszítesz és nyersz erőt egyszerre, hogyan haladsz előre a végső Magassági Fokon, valahol messze vidéken. És végre kíváncsi vagy, lehet-e még jutni előbbre?

200