Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Borbély László: Ördögkert

változott, ugyanolyan kimért lett a hangja, mint amikor először láttam. Azt mondta, csak a mosdóba megy, de nem jött vissza. Otthagyott egyedül.

Másnap nem vettem fel a munkát, az új ruhámban gyalogoltam el a nő házáig. Nem volt otthon. Elbújtam az egyik bokorban, zsebemben volt apám gyöngyház nyelű borotvája, sárga műbőrtokban. Estig vártam az asszonyra. Úgy hívták: Ilona.

Beleszerettem, vagy nem, én azt nem tudom. Néha még hiányzik a teste, de már azt hiszem: jobb nekem, hogy magam vagyok. Egyedül, mint a kóbor kutya, akit úgyis agyonvernek bottal, mert megveszett. Mert, ha a börtönből ki is szabadulok, bárki jön hozzám, csak egyedül talál. Már másnak a társasága nekem nem kell, egyáltalán nem bírom. Nincsen már életem, ahogyan annak az asszonynak sincsen, csak neki másképpen nincsen; az övét én vettem el, hogy az enyémet ki fogja elvenni, nem tudhatom, mert törvényileg ilyet már nem lehet. így csak a fájdalom, az van nekem hátra.

197