Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

ban meg szoktam érteni. Még a bonyolultat is, amelyikben sok szereplő van, még azokat is meg szoktam érteni. Én kérem gimnáziumi érettségit tettem a Barcsay utcai gimnáziumban. Az igaz, hogy megbuktam, de a pótérettségit letettem. És azzal a nyamvadt pótérettségivel Moliére-t, Brechtet is megértettem. Nem is beszélve Io- nescoról. Hát akkor pont a Mélyvíz lenne magas nekem?”

Tabi sem addig, sem azután nem támadott meg senkit nyilvánosan, ízlésbeli és praktikus okokból egyaránt kerülte a személyes konfliktusokat. Ha ekkor mégiscsak rászánta magát, annak alapos oka lehetett. „Magas irodalmi körökben” „minősíthetetlen hangú támadásnak” könyvelték el a cikkét, mely a Párt napilapjában jelent meg. Sőt, összefüggésbe hozták a Mélyvíz zajos bukásával, és azzal, hogy 1964-ben végül a Petőfi Színházat megszüntették. Egy bizonyos Juhász Lajos álnevű ügynök, aki az ügyről beszámolt, megírta azt is, miként vélekednek Tahiról az ügy kapcsán a jó ízlésű, művelt irodalmárok: nem más, mint „a színvonaltalan, egészen polgári szemléletű könnyű műfaj egyik jól kereső éltollnoka”. (Titkos írás, Nórán 2012. 1. köt. 758 old.) Hasonlóan lesújtó véleményt fogalmazott meg három évvel később Szabolcsi Miklós, az Irodalomtörténeti Intézet igazgatójának feljegyzésében is, melyet három évvel később, 1964. március 19-én készített a Művelődésügyi Minisztérium Irodalmi osztálya részére. Ebben azt írja Tahiról, hogy „igényes szocialista vígjátékírónak indult, és ma a könnyebb ellenállás vonalán eljutott a kommerszig és a kispolgári humorig.” (Zárt, bizalmas, számozott. Osiris, 1999.11. köt. 38. old.) Ugyanakkor Máté György, a hithű újságíró, aki minden humorérzék nélkül kísérletezett a szatíra műfajával, Tabit a Népszabadság hasábjain „mai kommunista nemzedékünk egyik kimagasló tehetségének” nevezte. Ettől a minősítéstől sem lehetett különösebb oka a büszkeségre.

A humorista azonban nem törődött az irodalmárok és a széplelkek elmarasztaló véleményével, ahogy a házassága megromlásával sem. Minden évben megírt legalább egy színdarabot, többnyire a párkapcsolatok kibogozhatatlan rejtelmeiről, összesen vagy két tucatot, közte két daljátékot is. Az 1964-ben játszott Most majd elválik, melyben Pécsi Sándor és Tolnay Klári tündökölt a színpadon, vagy az 1968- ban, a Vígszínházban előadott Spanyolul tudni kell, melyben Sulyok Mária és Feleki Kamill bűvölte el a publikumot, már nem az aktualitásával vonzotta a nézőket. Ezeknek a daraboknak a cselekménye az álomvilágban játszódott, teljesen elrugaszkodva a szocialista Magyarországtól, és annak lassan enyhülő, de sivár és áttekinthetetlen politikai viszonyaitól.

Tabi mindezeken túl tömérdek humoros jelenet és tévéjáték szerzője is volt. A magánéleti bonyodalmakat, főként a házassági konfliktusokat szatirikusán elemző darabjai közül a legsikeresebbek hasonlítanak Efraim Kishon hasonló tárgyú, Izraelben játszódó, ügyes vígjátékaira, melyek ekkoriban Nyugat-Németországban és másutt is nagy sikert arattak. A német nézőket, akik ekkoriban kezdtek szembenézni a holocausttal, vonzotta az egzotikusnak tűnő zsidó „couleur local”, mely valójában Molnár Ferenc vígszínházi örökségének „újrahasznosítása” volt a tel aviv-i színpadon.

141