Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

melynek szerzőjéről csak annyit mondott: ismeretlen, meggyilkolt munkaszolgálatos társunk műve. Ezt a verset, mely a korabeli katonai cenzúra által hat nyelven (magyarul, németül, románul, szlovákul, szerbül és ukránul) előre nyomtatott és hazaküldött levelezőlap szövegével állította szembe a zsidó muszosok sanyarú sorsát, Tabi írta 1943-ban, a keleti fronton. Szövege a szerző megjelölése nélkül, kéziratban terjedt a sorstársai között. Miután Rádai elszavalta a verset, Tabi odament hozzá, és „leleplezte’magát. Ezután népes társaságban ünnepelték meg, hogy bár a halálhírét költötték, mégis él. Itt elevenítette fel a keleti fronton megalapozott barátságát a szintén 1910-ben született Vas Istvánnal. A kiváló költő és műfordító, a Nyugat című legendás folyóirat harmincas évekbeli szerzője, Radnóti Miklós barátja, 1957 tavaszától az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett. Tabi általa került átmenetileg kapcsolatba azzal az irodalmi körrel, melynek a második házasságát „köszönhette”.

Tabi amikor 1957. február végén újraindította a Ludas Matyit, fontos részt vállalt a Kádár-rendszer konszolidációjában. Az MSZMP vezetői ezt nagyra értékelték. Szirmai István nem ragaszkodott ahhoz, az új párt tagja legyen. A Magyar Újságírók Szövetségét újjászervező közgyűlést 1958. május 31-én és június másodikán tartották az ÉDOSZ székházában. Tabit a kormánybiztossá kinevezett Siklósi Norbert javaslatára beválasztották a MUOSZ választmányába, majd az elnökség tagjai közé. (A hivatalos újságíró szervezet elnöke Szakasits Árpád, főtitkára pedig Siklósi Norbert lett.) A Nagy Imre és társai kivégzése előtt két héttel megtartott „tisztújító közgyűlést” elegáns fogadás követte, ahol a résztvevők bizalmas tájékoztatást is végighallgattak. Siklósi feljegyzése szerint az elnökség tagjai nem mutattak különösebb érdeklődést az MSZMP sajtópolitika iránt, annál több kérdést tettek fel a MUOSZ vezetősége számára egészen a nyolcvanas évek végéig biztosított kedvezményekről. Tabi ilyen előzmények után vett részt két hivatalos úton is. Egy újságíró delegációval Brüsszelben járt, a világkiállításon, majd pedig Svájcban. Zürichbe repülővel utaztak, és mert odafelé menet viharba kerültek, örült, hogy túlélte. Vissza már vonattal akart jönni, meg is rendelte telefonon a jegyet, amit a pilóta csak Ferihegyen, leszálláskor adott át neki. Ettől kezdve borzadt a repüléstől, és évtizedekig ki sem tette a lábát Magyarországról.

Beosztásánál fogva rendszeresen részt vett a „főszerkesztői értekezleteken”, ápolta a kapcsolatait. Kádár János rendszerét, és a mögötte álló Szovjetuniót adottságnak tekintette, melyet a humor legjobb esetben elviselhetővé tehet, de nem számolhat fel. Tájékozott volt, ki tudta számítani a politika várható reakcióit. Rutinosan kerülte a kockázatot, „biztosra ment”. Tartotta magát a mindenkori „pártvonalhoz”, ami olykor kínos helyzetbe hozta. Például akkor, valamikor 1960- ban a Ludas Gyulai Pál utcai szerkesztőségében felkereste őt a börtönből nemrég szabadult Darvas Iván, aki akkor egy Damjanich utcai műanyagüzemben dolgozott. Elhozta a karikatúráit, és azt kérte tőle, hogy közölje őket. Tabi felidézte nekem a találkozást, melynek során ezt mondta neki: „Iván, nagyszerűek a rajzaid. Minden területen tehetséges vagy, nemcsak színészként, de rajzolóként is. Mégsem közlöm a rajzaidat. Várd ki a sorodat. Visszaengednek a színpadra, meglátod. De még nincs

135