Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

bának tekinthető egy komoly hivatástudattal rendelkező író esetében. De ő alkatát tekintve cinikusan pragmatikus volt, és soha nem tartotta magát írónak, csak hu­moristának. Kedden, a fél tízes gyorsvonattal utaztak le Miskolcra. A SZOT üdülőkben október 23-án volt a turnusváltás. Úgy számították, hogy ha minden rendben megy, délután két óra felé érnek Lillafüredre, és még kapnak meleg ebédet. Persze ehhez az kellett, hogy pontosan érkezzenek, és a megrendelt taxi várja őket a Tiszai pályaudvaron, ahogy ezt Tabi előrelátóan, még pénteken megszervezte. Tartott tőle, hogy nem lesz ott a kocsi. Kellemesen csalódott, amikor a kijárat előtt meglátta a kék-fehér kockás Pobjedát. A sofőr leütötte az órát, készségesen kiszállt, elkísérte a peronra, és vitte a bőröndöket, melyre addig Edit vigyázott. Az utazás mégsem sikerült úgy, ahogy tervezte. Első osztályra váltott jegyet, arra készült, hogy a bársonyüléses kupéban, ahol kettesben lesznek, kényelmesen átnézi majd a Pesten megvett napilapokat. De Edit nem hagyta. Alighogy helyet foglaltak, és behúzták az ajtót, beszélni kezdett, egész úton nem állt be a szája. Csinos kis fe­kete nő, de nem lángész. Néha úgy érzi, hogy csak annyi esze van, mint a tyúknak. Vagy ami még rosszabb, a papagájnak. De nem pont erre vágyott? Elege volt az in­telligens és ambiciózus, mindent jobban tudó nőkből, amilyen a felesége. Úgy lát­szik, Edit és Lilla között nincs középút. Vagy ha van, ő még nem találta meg. Szeretője a Hungária néven újra megnyílt New York kávéház fölött dolgozott bér­elszámolóként. Sötét irodában ült, harmadmagával. Az ő fizetését is Edit számfej­tette. Közös társbérletben lakott az elvált férjével. A humorista annyit tudott róla, hogy politikai tiszt egy vegyvédelmi alakulatnál, és szájszaga van. Ennél többre nem is volt kíváncsi. Nem járt a Garay utcai lakásban, ahonnan Edit dolgozni járt a saj­tóházba, de el tudta képzelni, milyen. Edit nem hívta fel magához, nem is ment volna. Hetenként egyszer-kétszer, néhány órára szobát bérelt egy lipótvárosi öreg­asszonynál. Odavitte a szeretőjét, aki mindig örömmel randevúzott vele. Utált ha­zamenni a mogorva katonához. Valahányszor találkozott vele a konyhában vagy a fürdőszoba előtt, mindig mondott neki valami sértőt. Úgyhogy amikor közölte a nővel, hogy beutalót szerzett a Palota-szállóba, az repdesett a boldogságtól. Két hétig gondtalanul urizálnak majd, ott, ahol annak idején a Meseautót forgatták. Kiszakadnak ebből a szürke és lepusztult, zavaros és nyugtalan világból. Megszer­vezte, hogy a C szárnyba kerüljenek, ahol a szakszervezeti üdülővé alakításkor meg­hagytak néhány fürdőszobás, kétágyas lakosztályt. Ott kettesben lehetnek, és a reggelit felhozzák. Csak az ebédhez és a vacsorához mennek le. Nem nagy élvezet együtt enni a primitív beutaltakkal. De ki lehet bírni, ha senkit nem ültetnek az asz­talukhoz, amit telefonon elintézett. Edit ruhákat vett az üdülés előtt. Talán azt hiszi, hogy kirándulnak, és esténként táncolnak majd? Hiú ábránd. Ő legföljebb a teraszig sétál, tovább nem. Legjobb esetben kifekszik a parkba, egy nyugágyba. Esténként pedig, legkésőbb tizenegykor, lefekszik aludni. De a nők nem törődnek az ilyen apróságokkal. Utazás előtt vásá­rolnak, addig járják a boltokat, amíg találnak valamit. És még el is mesélik. Alighogy kigördült a vonat a Keletiből, Edit hosszú történetbe kezdett. Hetekig járta a bolto­119

Next

/
Thumbnails
Contents