Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

kát és az áruházakat, míg valahol Újpesten, az áruházban megtalálta magának a színben, méretben, anyagban, fazonban és árban megfelelő cipőt. Boldog volt, de amikor másnap otthon felpróbálta, kiderült, hogy töri a lábát. Attól kezdve árulta a cipőt a kolléganőinek, de még a Garay utcai szomszédoknak is, hogy az árából vegyen egy újat. Elvégre valahogy ki kell néznie esténként egy luxusszállóban. Irigyelték is érte, hogy élvezi az életet. Az egyik kolléganőjének iszik a férje, a másiknak meg beteg a gyereke, kilóg nyelvük, mint a kutyának. Végre valahogy eladta az Újpesten vett cipőt, de amit a helyette vett, jókora ráfizetéssel, az meg nem tetszett neki. Hiába, nem járt eleget utána, nem volt elég ideje körülnézni a boltokban. Mert azt ugye nem lehet elkapkodni. így végül abban a régi, kitaposott cipőben jött le, ami már lerohad a lábáról, és kinézik majd miatta a vacsoránál. Úgyhogy Miskolcon menjenek el egy boltba, hátha ott talál valamit magának.

Tabi ingerülten begyűrte az újságokat az ablak alatti szeméttartóba. Nézte az elsuhanó tájat, oda sem figyelt. Edit még mindig a cipővásárlásnál tart. Ugyanazt szajkózza, mint a politikusok. Arról szó sem lehet, hogy megálljának Miskolcon, és bemenjenek az áruházba. Még csak az kéne. Tolongó tömeg, sorban állás a kasszánál, végül értelmetlenül kidobna egy csomó pénzt. Mert Edit azt a cipőt sem viselné, amit venne neki. Viszont esetleg abból, amit elképesztően bő lére eresztve elmondott neki, humoreszket írhat, mondjuk A nők és a cipő címmel. Fel is jegyzi az ötletet a mindig nála lévő kis noteszbe.

A taxival áthajtottak a szürke, nyüzsgő városon, maguk mögött hagyták a füstölgő kohókat. Derűs, napos idő várta őket a Bükkben. Kellemes volt az út, bőkezű borravalót adott a sofőrnek, aki kitette a csomagjaikat a Palota-szálló bejárata előtt. Ott aztán hiába várta, hogy jöjjön valaki a személyzetből, és bevigye a bőröndöket. A hajdani úri világ illúziója rögtön szertefoszlott. A SZOT üdülőkben hírét se hallották a londinernek. Neki kellett becipelni mind a két bőröndöt a portáspult elé. Gyorsan elintézte a formaságokat, és átvette a kulcsot. Szerencsére a lift működött, felmentek a Beatrixról elnevezett boltíves lakosztályba. Tényleg impozáns volt, kilátással a függőkertekre és a pisztrángos tóra.

Megebédeltek az üres étteremben, ahol csak néhány paraszt- és bányászforma, melegítős beutalt lézengett, aztán felmentek sziesztázni. Ilyen impozáns, kétszemélyes ágyon sem szeretkezett még. Edit készséges volt, mint mindig. Hajtotta a vágy, és érezte, ki kell tennie magáért. Tudta, mivel hálálja meg, hogy elhozta. Utána elaludtak. Hatkor volt vacsora.

Fél ötkor ébredt, a nő még mosolyogva aludt. Eszébe jutott, hogy most két hétig itt lesz, a Bükkben. Miért is jött ide, a világ végére? Máris felmerült benne, hogy megrövidíti az üdülést. Mi lenne, ha egy hét múlva visszamenne Pestre? Kinőtt a nászutas-korból, a szerelem különben sem olyan program, ami egész nap le tudja kötni. Talán dolgozni kellene... Hozott egy dossziét, tele cikkekkel és karikatúrákkal, valami humoros évkönyvet kell összeállítania. Nincs nagy kedve hozzá. Vagy megírhatja azt a humoreszket, aminek a témája a vonaton jutott az eszébe. De hát alapjában véve pihenni jött. Inkább valami olvasnivaló után néz. Látta lenn a könyvtárat, de azokhoz a könyvekhez nincs kedve. Szerencsére hozott magával olvasnivalót, Molnár Ferenc négy kötetét, amit nemrég vett egy antikváriumban. Mint nagypolgári szerzőt, kiselejtezték valamelyik közkönyvtárból, csoda, hogy nem zúzták be.

120