Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista
inkát. Ha szerencsénk van, a példánk másokra is átragad, megváltoztatja a többség hangulatát. Szórakoztatjuk az embereket, abban a reményben, hogy így kevésbé kell tartanunk tőlük. Ezt a képességet és érzéket apáról fiúra örökítjük. És mivel a humor, a szórakoztatás jó üzlet lehet, ezért adta rá a fejét annyi zsidó. Az emancipáció során, a 19. század közepétől nyílt először alkalmunk társadalmi mértekben humorizálni, mert azelőtt, a középkorban szóba sem álltak velünk a keresztények. Aztán, hogy legalább formailag egyenlők lettünk, már újságokba írtunk, könyveket adtunk ki, színházat, kabarét csináltunk. Közönség előtt műveltük a humort, sikeresen, mert eredendő tehetségünk volt hozzá. Végül a humorból, az öniróniából önvédelmi reflexet faragtunk, ami az utolsó pillanatokban, a halál küszöbén is erőt adott. Emlékszel, Laci? Amikor az egész napi menetelés után elhangzottak az első viccek a körletben, úgy éreztük, hogy még van remény”, magyarázta Kishont. „Van, aki úgy érzi, semmi köze a zsidó valláshoz, és messziről elkerüli a zsinagógát. Ha tudott is valamit héberül, régen elfelejtette, és fütyül az egész ötezer éves múltra. Pestről ki sem tenné a lábát, a politikáról pedig legszívesebben elfeledkezne. Csak polgárként szeretne élni, sétálni a Dunakorzón. Tisztellek téged azért, hogy Palesztinába készülsz. De én nem vágyom oda, mert ott nincs aszfaltos járda, és villamos sem jár. Szeretek beülni a kávéházba, ahol magyarul beszélnek, dupla feketét rendelni, olvasható újságot olvasni és írni. Az ilyen emberből miért lesz humorista?”, kérdezte Tabi. „Mert érzéke, tehetsége van hozzá. És talán ez az utolsó szál, ami a zsidósághoz köti... Itt, ebben az új, kommunista rendszerben mindenképpen. Talán épp ez a te eseted, Lacikám.” 4. „Tabi László 1956-os viselkedéséről tévhitek terjedtek el az újonnan alakult párt, az MSZMP vezetésében, közelebbről a sajtó irányításával megbízott elvtársak körében. Lehet, hogy a leányom apja Aczél elvtársat is meg tudta téveszteni. Azt a benyomást keltette magáról, hogy lojális az új rendszerhez, és szembeszáll az ellenforradalommal. Az igazság az, hogy Tabi, bár gyűlöli a szocializmust, csak a véletlenek számára szerencsés összejátszása miatt nem vállalt szerepet a népi demokrácia elleni uszításban. 1956. október 21-én elutazott Miskolcra, a lillafüredi Palota szállóba, egy Kocka Gyuláné nevű férjes asszony társaságában, így egyszerűen kimaradt az eseményekből. Üdülését megszakítva, október 30-án jött fel Miskolcról Budapestre. Az ősz folyamán barátai, ismerősei előtt nyíltan hangoztatta, mennyire elege van a kommunistákból. A szovjet csapatok intervenciójával szembesülve, jókora késéssel, 1957. január végén mégis elvállalta a Ludas Matyi szerkesztését, és megjelentette a lapot. Nyilvánvaló, hogy karrierizmusból, a várható előnyökre való tekintettel, meggyőződése ellenére döntött így. Valódi nézeteiről, megrögzött antikommunizmu- sáról tanúskodik az a humoreszk, melyet 1956 decemberében írt. Ez az írás a Fakutya című, Londonban megjelenő, magyar nyelvű ellenforradalmi vicclap első, 1959. november 15-én megjelent számában látott napvilágot. A lap színvonalának érzékeltetésére elég egyetlen ócska vicc az első számból, Legújabb pesti címmel:- Tudod, mi a neve a szovjet holdrakétának? 116
