Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Szigeti Csaba: Regény a regényben

kezdetén hogy Füst Milán egy-egy műve élettörténeti és keletkezéstörténeti mögöttesét olyan gondossággal igyekezett eltörölni, mint a mohikán Csingacsguk a lépései nyomait a prérin.

Az A Parnasszus felé 1961-ben jelent meg, miután a Magvető Kiadó elindította Füst Milán életmű-sorozatát (azóta van egy újabb és teljesebb életmű-sorozat is, melyek köteteit a Fekete Sas Kiadó adja ki 1993 óta). Pontos dátumozásából tudjuk, hogy e regény gépiratát a szerző 1961. január 28-án fejezte be, ez a terminus ante quem időpontja. Vagyis A Parnasszus felé zz életművön belül az utolsó „nagyregény”, egy 73 esztendős író könyve. Leveleiben Füst Milán azt állította, négy vagy öt hónap alatt, megfeszített munkával írta, illetve diktálta a regényt. Egyik „nevelt fiával” 1961. május 3-án azt közölte, hogy „Négy hónap alatt megírtam /.../”, amiben nem a már- már Guinness-rekordot jelentő intenzitás a lényeges, s hogy ha hihetünk e levélnek, a mű 1960. október legelejétől 1961. január végéig íródott. És ebben nincs okunk kételkedni. Ráadásul A Parnasszus felé kötetnek, amennyiben művészregény és művelődési regény, van is egy szoros párdarabja, időben nagyon közelről. 1959-ben jelent meg ugyanis a Szívek a hínárban című kisregénye Füstnek, amelynek helyszíne Krakkó, cselekményének fiktív ideje a XVIII. század közepe, főszereplője egy készülő és éppen rákészült művész, nem orgonista, hanem festő (a kisregény bibliográfiai adatai: Füst Milán: Kisregények, II. kötet, Magvető, Budapest, /é.n./, 467-597. p.; legújabban: Füst Milán: Szívek a hínárban, Fekete Sas Kiadó, Budapest, Budapest, 2009). Feltűnő a két mű közötti általános és sok apró rokon vonás, de valami - egy formális, mondhatni, mennyiségi mozzanat - távolra viszi őket egymástól: Füst Milán úgy emlegeti Baldus János zongoraművész történetét, mint amely egy „nagy regény”, így, külön írva a jelzőt a jelzett szótól, míg a Szívek a hínárban elbeszélés vagy kisregény. Ezt a két könyv csekély mennyiségű és minőségű kritikai visszhangja minden további nélkül átvette. De már utalt könyvében Somlyó György az Életrajzi adatok kötetet záró összefoglalójában 1969-ben valami érdekes apróságot írt:

„1961 Az összkiadásban Öröktüzek címen összegyűjtött elbeszélései és egy régi félbehagyott kézirat nyomán átdolgozott és befejezett új regénye, A Parnasszusfelé.” (Somlyó György: i.m., 246. p.)

Vagyis: minden valószínűség szerint 1925-ből ránk maradt egy 213 oldalas kézirat, a címe Az orgonista, a maga több javítási rétegével. E javításokról - abban a mértékben, amennyire lehet - ki kellene deríteni, hogy milyen időből származnak (az utólagos lokális korrekciókra gondolok). Mindenesetre^ orgonista az a regény, amelyet Füst Milán 37 éves korában írt, és igen jelentős átdolgozásokkal ott van a 73 éves korában megjelent A Parnasszus felé című „nagyregényben”, belül van, benne van. És ez egy igen érdekes textológiai és irodalomtörténészi problémakör, de ezen túlmenően az életmű tektonikus vonása, olyan vonás, amely mélyebb mozgásokat jelez az alapban, az oeuvre megképződésének folyamatában. Nem csupán arról van szó, hogy a regény és a nagyregény szövegszerűen, aprólékosan megvizsgálva miként viszonylik egymáshoz, az 1925-ös „szövegalap” vízjele miként látszik át - a fény felé fordítva - az 1961-es regény szövegszövetén.

79