Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Szigeti Csaba: Regény a regényben

a céltudatos művészet legsikeresebb mintaképének. Ha valaki el akar érni valamit, akkor azt úgy kell csinálni, ahogy ő csinálta. Ezért szeretné ő a játékát is meghallani. Amire János, a már öregedő János így felelt:

Gradus ad Parnassum? Lehet, Madame. Csak milyen volt az életem? nehogy azt is megkérdezze tőlem.

Hát olyan rossz volt? - kérdezte az idegen hölgy.

Volt benne olyan gyönyörű is, hogy voltaképp akkor kellett volna meghalnom. És mégis, e szépség ellenére sem kívánnám újra megélni.” (383. p.) A XVII-XVIII. században a Gradus ad Parnassum (szó szerint: Lépcső /vagy Lépés/ a Parnasszusra) a kézikönyvek egyik típusa volt, verstani, retorikai, műfaji és poétikai receptkönyv a költeménycsinálást elősegítendő. Gradus ad Parnassum-ok zeneszerzési kézikönyvekként is működtek, sőt önálló műfajjá vált a „gradus”. Az imént idézett rész mellett Füst Milán tett egy fontos zenetörténeti utalást is, amelyre Vass Éva hívta föl a figyelmet abban a 2001 -ben megjelent könyvében, amelynek anyagbemutató része regényünkkel zárul. „Mellesleg jegyezzük meg, hogy a Gradus ad Parnassum annak a Twxnak a műve, akinek kottáit - s épp e művét is - ott látjuk Thomas Mann Adrian Leverkühnjének kezében is.” (Harkai Vass Éva: A művészregény a 20. századi magyar irodalomban, Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2001) Füst Milán itt vizsgált regényében a 254. lapon olvasható utalás Fux János Hirdessék a hegyek Isten dicsőségét... kezdetű kantátájára, de úgy is számolhatunk vele, mint egy latinul írt zeneelméleti és pedagógiai munka szerzőjével. Az egyébként grazi és egyéb kapcsolatokkal rendelkező osztrák, kezdetben Grazban tanult zeneszerző, Johann Joseph Fux 1725-ben jelentette meg Gradus Ad Parnassum című könyvét, melynek első része egy Musica specu- lativa, egy elméleti értekezés, amely változatlanul a zenei kompozíciók legadekvátabb megközelítését, a matematikai megközelítést javasolja; a második rész a mester és a tanítvány (Aloysius avagy Palestrina és Josephus avagy Fux) közötti képzelt dialógus, János atya és Baldus János viszonyának reális művelődéstörténeti előképe.

Nos, főszereplőnk Kőszegen születik bele a világba. Apja „Baldus Sebestyén szabad polgár és nyergesmester”, felesége Baldus Sebestyénné, született Trautmann Márta. A feleség és az anya, Márta asszony a kőszegi Bovaryné, aki ki nem állhatja a férje bőrkötényének büdös szagát, gondosan őrizgeti a mit sem jelentő nemesi származást igazoló levelet, s bár Sebestyén mester az inaséveiben a vándorlás során kitűnően megtanult franciául, a fiatal Márta pedig a nevelőintézetben, ez utóbbit álmai, ábrándozásai, vágyai és olvasmányai mind-mind kicsábítják ebből a polgári kézműves-iparos világból, amely világ - az anya úgy gondolja - méltatlan őhozzá. Kezdetben minden (eltorzult) szeretetét a gyermekére írja rá és a gyermekébe írja bele, és csak később, főszereplőnk kamaszkorában szakítja ki magát lenézett családi környezetéből, elindítva ezzel később bekövetkező tragédiákat. A szülők szó szerint életre- halálra vívják egymás elleni harcukat Baldus János feje fölött. Az anya könyvolvasóként is a kőszegi Bovaryné: ugyan nem ő, hanem egy másik nőszereplő olvassa a regény 233. oldalán Mme Sévigné leveleit, ő, Márta asszony csak beleolvas, de tudnunk kell, hogy a magyar XVIII. században polgári és arisztokrata környezet75