Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Czakó Gábor: Világvége 1962-ben

EMÍR ÉS EGY RÉGI LÁTOGATÓ

Radván Emir másodéves joghallgató tegnap a Nádorban találkozott egy Kisöreggel. Az illető nem volt kicsi, inkább mindennapiasan közepes termetű, a dohányzástól némileg aszott, mit ne mondjunk, füstölt. Látványra szürke és jelentéktelen, akár széke támláján a felöltője, a negyvenes évekből, a diadalmas lóden-korszak előttről maradt darab. Ráadásul nem is igazán öreg: legföljebb hatvanegykét éves. Szóval, a Kisöreg egyáltalán nem fért bele a meghatározások skatulyáiba. Ritkán fordult meg a városban, pár évente egy- szer-kétszer. Ilyenkor a Vén Süket Méhészhez ment, ám előtte betért a Nádorba, ahol a törzsvendégi titkok birtokosaként kocsonyát rendelt, házi sütésű kakastejes kenyeret kis- fröccsel, amit László Lászlovics ezüsttálcán szolgált föl neki roppant tisztelettel. így kevesebbet költött, mintha a buszállomásnál működő Lordok Házában rendelte volna ugyanezt, ráadásul László Lászlovics halkan és körültekintően beszámolt19 neki a világvége helyi állásáról. Előadását a vezérigazgató édesanyja, özv. Bartholiné aranyozott színházi látcsővel kísérte figyelemmel harcálláspontjáról, a cukrászpult mellől. Távcsöve nem segített a pincér csöndes beszédének közel hozatalában. Érdeklődésével viszont a kávéházban ülő nyugdíjasok, íróarcot öltött újságírók, gyönyörű táncosnők figyelmét a Kisöregre irányította. Még Kasza író is odapillantott. Mind azon tanakodott, miként furakodhatott ez a senki jellegű valaki a város legjelentősebb pincérének bizalmába. Kivéve Kaszát: ő a legritkább esetben bocsátkozott társalgásba; regénye anyagát nem a tényekből vette közvetlenül, hanem kivárta, amíg az események, beszélgetések átszüremlenek sok más történésen, emberen és szón, lepárlódnak lényeggé, ha úgy tetszik, végkifejletté, amivel már érdemes foglalkoznia egy komoly szerzőnek.

Mondjuk: itt a világvége? Nem, ennél jóval több történt: már el is múlt!

67