Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Czakó Gábor: Világvége 1962-ben
semmibe, sőt, a Ferikék nevelését is rájuk bízták. A Lajtán túl persze, kaptak csinos műfogat, villogót. A villamoson utazó Ferike a jelek szerint egyelőre ellenállt. Kicsi volt még, tartott benne az odaátról hozott töltés. ACZÉL ELVTÁRS Budapestről hajnal óta rajzottak kifele a lefüggönyzött ablakú fekete kocsik a lehető legerősebb nagyközép elvtársakkal. A csúcs ugye maradt, közvetlen bekötésben a Sziklaközponttal, annak is az atombiztos óvóhelyével, ahova szakadatlanul szállították a túlélőszereket. És ahova forró moszkvai drót is vezetett... Aczél12 elvtársnak, mint a maga nemében legokosabbnak, Pécs jutott, a legnehezebb hely: laktanyák, bányászváros kétszeresen: szén és urán, ráadásul hőerőmű, továbbá vasúti központ, okoskodó, szervezkedésre hajlamos egyedekkel, hiszen a bánya nem működik, vonat nem jár a szoros egymásrautaltság fölismerése nélkül. Attól pedig csak pár lépés - bármi. Hozzá egyetem, főiskola, színház, sőt balett, meg bábszínház tele kiszámíthatatlan értelmiségiekkel, ráadásul konok tüke13 bennszülöttek, akik - állítólag - a törököt is túlélték. Őket igen erősen utálták Aczél elvtársék, mert ők - a nácikkal és a liberálisokkal együtt - az öröklétre rendezkedtek be. Hajnali ötkor indult a Balzac utcából, hogy kellő időben és különösebb föltűnés nélkül érjen Baranyába. A szirénahasználatot megtiltotta, de e korai órán csak páran, leginkább a szemetesek és a hozzá hasonlóak autókáztak a csillagtalan14 főváros utcáin. Mire kiértek a 6-os útra, ő már átfutotta a külföldi lapok tudósításait15 a világhelyzetről. Ezekben leginkább azt firtatta, hogy miben különböznek az ő elképzeléseitől. A belföldiekről készült összefoglalót ki sem nyitotta, mert a fontos cikkeket személyesen sugalmazta a főszerkesztőknek. Csak tekintetével kérdezte a ház kapujában a titkárától, hogy mi a helyzet ? Az néma pislántással válaszolt: Minden rendben, nem történt félreértés. A hatos út Sztalinvárostól,16 illetve Dunaújvárostól Szekszárdig, sőt, Mohácsig ütemesen döcögött17 és már Dunaföldvárnál elaltatta Aczél elvtársat. Álmodott. Álmában éber vágyát élte: hallgathatta mindennapi emberek őszinte beszélgetését, akik nem kunyizni, és nem besúgni jöttek hozzá, csak mondták a magukét. Ráadásul valódi melósok voltak, akikkel aztán végképp nem találkozott azóta, hogy kijött a börtönből, és visszakerült a politikai vezetésbe. Hiába lakott a Balzac utcában, ahonnan tíz perc sétával elérhette volna a Lehel piac környéki csehókat teli hamisítatlan szesz-, bagó- és mosatlan-gatyaszagú trógerrel.18 Sajnos, sosem állt rendelkezésére tíz laza perc, vagy a séta meg a könnyed kocsmázás lehetősége. Különösebben persze nem érdeklődött irántuk, sőt, meg volt sértődve rájuk, mert nem olyanok voltak, mint amilyennek kellett volna lenniök, szóval, le voltak maradva a tervtől. így jelentek meg előtte valami kültelki talponálló könyöklő pultjánál, hirtelen nagyon érdekelték, mert az álom szerint láthatatlanul lebegett közöttük, mint E. T. 65
