Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Czakó Gábor: Világvége 1962-ben
Fia, igazi, volt és nem volt. Születésével megölte az anyját - Piroskát, az igazit és egyetlent. Dajkával neveltette, aztán kemény jezsuitákkal. Orvost faragott belőle, családi ünnepeken sem látogatta, szót csak akkor váltott vele, ha kellett, de soha nem beszélgettek. Az unokákkal sem. Végül bosszúból túlélte. Pár éve még Hamzsa Béggel kaptattak föl a Tettye sörözőbe, Noé kertje mellett: a meredek hegyoldalban pici ágyások táblácskákkal, hogy hol milyen növény készül a túlélésre. Az ágyúsokba egymástól pár arasznyira tölgy, szelídgesztenye, diócsemeték. Köztük hirtelen nőtt kínai nyárfa a zörgő-zengő-ziringő leveleivel. Hamzsa Bég utolsó sétájukon is leszögezte:- A szabályt megtartottam: Nem ártani! - Ezt halálos ágyán is megismételte, gondolatban, s hozzátéve: - Bár tudom, hogy ez kevés. Nagyon kevés. Széli doktor megnyugtathatta volna, hogy elég, de mégsem tehette, mert ártani ugyan nem szabad, de valóban kevés. A másik két ablakon át a Hétház utcára nézhetett, a hajdani káposztasavanyító helyén nyílt Egészségügyi Ellátóra, a belügy titkos üzemére. Főelvtársnéknak, és a fő- elvtársak szeretőinek, valamint külföldre igyekvő kémeknek szolgáló plasztikai sebészet mozaikos, római szobros homlokzatára, jelszóra nyíló kapujára. A titokzatos igét csak buta nők tudhatták. Cserében nem ismerték föl a teremtményekben a Teremtőt. Csergő főorvos vezette az intézményt és a felesége volt mellette a főnővér. Egyrészt, hogy a tömérdek hivatali titok a családban maradjon, másrészt, hogy az asszony el ne mozduljon mellőle. Első intézkedése volt egy gépelt cédulát dobni Széli doktor postaládájába: „Ha még egyszer meglátlak a környéken, meghalsz.” A hadüzenet magyarázata egyszerű a „nem ártani” szabályt keveslők számára. Csergő lehetett volna halálosan szerelmes is a feleségébe, de ő inkább halálosan féltékeny volt rá, noha bármikor megfaraghatta volna az önként jelentkezőkből asszonya hasonmását akárhány példányban, de a dolgok nem így működnek. Fejébe vette, hogy Ellája oda van Széliért, akinek ebben a viszonyban a kora nem hátrány! Ugyanis aki egészségben túléli a kilencvenet, az olyan, mint egy jó karban lévő ötvenes - mindenre képes, a szó szoros értelmében: erős és fickós, mint új korában. Széli pedig olyan volt annakidején. Híresen olyan! Csergő el sem tudta képzelni, hogy Ella - legalábbis lélekben - ne csalja meg őt. Leginkább egy százévessel, mert annyira ínyenc természet. Széli tanár a szalonból és a hálóból a Nyerges utcára látott, és azon túl a Szent Mi- hály-templom Habsburg-sárga tornyáig, tiszta időben pedig egészen a Villányi hegységig. A konyhából és a cselédszobából a fügefa árnyékolta udvarra nézhetett, ahol egy szilvafa is nőtt valami szajkó pottyantotta magból és élet-halál harcot vívott a fügével. Tavasszal rendre előnyt szerzett, és virágzott szépen, leveleket is eresztett, amiket évről évre elveszített, amikor a füge kibontotta fölötte lombozatát. Ám nem csüggedt, mert csúcsán újabb levélrügyeket fakasztott, amelyek ismét kitörtek a napfényre. Ám a füge sem volt rest, még magasabbra küldte tenyérnyi ernyő leveleit, mire a szilva... Az események tehát zajlottak, a táj és az idő pedig szép nyugodtan körbejárta házát és mindenünnen belátogatott hozzá. 59
