Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Emlékezés Hornyik Miklósra

gyökerét látó látnok. Határsértései is ebből az irdatlan átvilágításból eredtek. A Balaton kövecses partján ülvén is a Földközi-tengerbe lógatta (lakkcipő ide, lakkcipő oda) a lábát. S a nyúlszőrkalap alatt hordott mikroszkópja - történelemismerete, irodalomban való jártassága, esztétikai tudása, stb. - volt az a műszer, amely kegyetlen nagyítással mindenki elé tárta meg- késettségünk, gyávaságunk, bujdokoló voltunk megannyi példáját.

S minthogy párizsi parfümöt használva is a szabadság igézetében gyöngyöző „szabadszá- júság” műfaját művelte (s az ebben a kemencében sütött cipókat ette) - „Oh etikett, óh etikett, csak a halottak tudnak illemet” (Vas István) a repülő Vucsidolt (léglökéses teknő bátor öngyilkosoknak és még bátrabb hajadonoknak), a szabadkai fiatalok virgonc élettanát a tegnapból a mába emelve keverte ki a népközösséget (megannyi tábort) gyógyító arkánu- mot. Sétálhat ez a felhős viharok ellenében is felhőtlen úriember bármely mezőn, erre ment rá az élete.

Látjuk, nem látjuk, arra a felhőre lépett. Sose legyen ingatag lába alatt a talaj!

Tárnok Zoltán

HORNYIK

Afféle betűfaló szerkesztőként persze tudtam róla, ismertem a nevét, imitt-amott olvastam is írásait, de személyesen sokáig nem találkozhattam vele. Más utakon járt, a folyóiratot, ahol dolgoztam, csak ritkán kínálta meg kézirataival, s akkor sem bukkant föl testi valójában. Legalábbis nem emlékszem ilyesmire. Árnykép volt, kiváló írásművek megfoghatatlan szerzője. Én főképp a Beszélgetés írókkal kötete miatt tartottam számon őt. Nem is annyira a hozzáértése, az anyagismerete és kiérlelt ítélete vett le a lábamról, ez majdhogynem kötelező, hanem az interjúk keletkezési dátuma és maga a névsor. Az hökkentett meg, az volt az igazán feltűnő. Mert ez a

79