Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.
a lépcső tetején, ott, ahol a kedvesebbik múzsám egyszer még régebben beesett a szívembe, egyszer meg belesétált, és kértem, nagyon nyomatékosan kértem a Szűzanyát, hogy most adjon valamit, mondjon valamit arra, hogy menjek-e el, vagy ne menjek el a közeli helyre, ahol ott főz a kedvesebbik múzsa, akivel a mai napig nem tudom, hogy hányadán állok. Nem történt nagydolog, annyi csak, hogy mentünk lefelé a meredek lépcsőn a stációk mellett, és az egyikre felágaskodott a kis fekete kutya, a két mellső lábával, mintha át akarta volna ölelni. Mintha azt mutatta volna, hogy na, erről van szó, itt van az üzeneted. Sosem tett azelőtt semmi hasonlót. Megnéztem, hogy melyik stáció az. Veronika letörli Jézus arcáról a verejtéket, és a verejték krisztusi arcot hagy a kendőn. Ez történne, ha elmennék végre a bisztródba? Reggel bekapcsoltam a rádiót. Egy olyan dal szólt, amit rólam írt az énekes tizenöt évvel ezelőtt. Ez a kulturális újságírók sorsa. Megszeretik őket néha, és dalt írnak róluk. Rólam is van, több is. Biztos, hogy igaz, mert meg is szokták mondani, és adnak is a lemezből. így lettem én is múzsa. Csak már elfelejtettem. Én is elmehetek a múzsámhoz, megmondhatom neki szemérmesen célozgatva, félszavakkal, hogy kedvem teljen benne, és őt sem zavarjam meg, hogy ő is egy múzsa, a kedvesebbik. 15. Kiállta a szegény jányka a három próbát, hogy megerősödjön, és visszamehessen a boszorkány házához megmenteni a szakácslegényt, aki a jótevője volt. Legelőször rá kellett vennie az éneklő óriásasszonyok földjén a legmarkosabbik óriásasszony férjét, hogy a jányka fejére tegye a szalagos csodatévő kalapját. Azt a kalapot csak annak adta az óriás, aki három éjjel, három nap táncolt vele. Sok leány megpróbálta már, de három nap, három éjjel senki nem bírta a táncot, mert az ördög maga harmonikázott hozzá. Olyan is volt, akit az óriásasszony teremtett le idő előtt a sodrófájával, meg olyan is, aki nem tudott az óriás kedvére tenni, amikor az megparancsolta. Hanem a szegény jányka nem félt az ördögtől, s éppen táncolni való kedve kerekedett, az óriásasszony férjét is könnyen megnevettette. Az óriás kalapjától - amikor a fejére került - egyszeriben sebezhetetlen lett az egész testén, az egész lelkében, minthogyha tűzből kelt volna ki, még a tartása is más lett, mint volt. A nyugati szellem földjéről egy láthatatlan köpönyeget kellett elhoznia, egy szélből való köpenyt, ami nélkül nem lesz meg a szíve vágya, akinek ilyen nincsen. De hiszen a szegény jánykát ismerte is, pártolta is akkor már a nyugati szellem, ráadta hamar azt a köpenyt, az első szóra, amikor a jányka a szívéből szólította őt. Hanem a tavi leány, aki ott élt a víz alatt a barlangban, nem akarta engedni, hogy a jányka ép bőrrel kijusson a csónakjával a barlangból. Mindenkit kiengedett szépszerével, csak egyedül a jánykát akarta elveszejteni. Bolondságot suttogott a társai fülébe, hogy mindig az ellenkezőjét mondták neki, mint amit gondoltak. A jánykának meg keservesen panaszolta, hogy őneki milyen rossz élete van ott a tó fenekén, és könyörögve kérte, hogy maradjon ott helyette egy kis időre, vagy legalább tartson vele, ne legyen ott olyan egyedül. Hanem a jányka tudta, mi a dolga, azt mondta a tavi leánynak: 62
