Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.
Tegyél le, baglyocska, mert itt van bezárva a szakácslegény, hadd szabadítom ki a rabságból. Honnan tudtad, szegény jányka, hogy itt van? Hát csak onnan, hogy csilingelt a keblemen a gyöngyvirág, ahogy elrepültünk a ház fölött. Itt van, akit keresel - mondta a baglyocska - de most még nem tudod kiszabadítani, hanem előbb el kell menned próbát tenni az éneklő óriásasszonyok földjére, a nyugati szellem földjére, meg a tavi leány barlangjába, hogy jól megerősödjél, másképpen nem látod viszont élve, akit szeretsz. 13. A buszon ülök megint, arrafelé visz, amerre a kedvesebbik múzsám él, amikor nem a bisztróban dolgozik. Visz a busz a nyugati géniusz birodalmába, ő volt az öt géniusz közül az, amelyik mesemondójának elfogadott. Talán majd szól hozzám ez a táj. Szól a múzsám hangján, szól a nyugati géniusz hangján. Otthon most békesség van. A mestermúzsa maga látogatott meg, maga hozta szóba a mesélést. Nem is akartam akkorra már semmit, csak csöndet, csak békességet. Nem gondoltam már azt, hogy bármi kell tőle ahhoz, hogy mesemondó legyek. És egyszerre csak hallani akarta a meséjét, igen, öreganyóról, az öt múzsáról és a szép ágaskodó lovacskáról meg a leányról, aki felhozza a kútból a legényeket. Elmondtam a mesét, elmondtam egészen addig, hogy mi a dolga a kútból felhozott három legénynek a különféle egekben. És megkérdeztem tőle, mit gondol, melyik legény lenne ő. Az-e, aki kötélpályán biciklizik az égen, az-e, aki a Napban táncol, vagy a harmadik. Nevetett, és tudta rögtön a választ, hogy ő az, akinek be kell kereteznie, és be kell fednie mások életét. Könnyű szívvel mentem a kedvesebbik múzsám nyomában, és vártam, hogy mi jót kaphatok még. Délután lett, amikor a lovaskocsi, amire mindnyájunkat felültettek, letett minket egy régi pincénél Somogyszentpálon. Tükre volt az alkonyatnak, szelíd, elomló, fényes, mint a borok, amiket az üveglopóból öntögetett nekünk a gazda. Lassan, ringva kúsztak elő az ízek a zöld velteliniből, a rizlingszilvániból meg egy jégborból. Valaki vizet húzott a régi kerekeskútból, töltött a vödörből a vizespoharakba. Csend volt, nem fecsegtek a szívek, a szél is megállt áhítattal a szőlők fölött. Vittek aztán minket a lovaskocsikon tovább, mulatni. Főtt a bográcsban a pörkölt, sült a stangli, sült a prósza is, folyt a pálinka, a bor. A helyi asszonykórus népviseletbe öltözött asszonyai közrefogták a mi madárcsontú férfikollégáinkat, magyar nótára, operettre, népdalra, kupiéra ide-oda vonszolgatták szegény kicsi hímeket, meg is vonatoztatták őket, csak amikor már sötétedett, és kellett megint a kocsira szállni, akkor engedték ki a göcsörtös férfikezeket a hatalmas tenyereikből. De a férfiak nem panaszkodtak. A visszaúton, a Rákosi-kor idejében indított kisvasúton, mi, nők is megkaptuk az ellátást. A korlát mögé a vaskályha helyére ült a tangóharmonikás, ott játszott, a turisztikai egyesület 59
