Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.

elnöke pedig megforgatott minden nőt ajaj cicára, a Schneider Fánira, meg a Már mi nálunk babámra. Amelyik nő jobban tetszett neki, mert fiatalabb nézte, csinosabbnak találta, annak a fejébe nyomta a kalapját. Nekem nagyon kicsi volt a kalap, folyton igazgatni kellett a fejemen, a térdemet meg szétvertem az ülések sarkain. Üveges tekintettel ugráltam ide-oda, spa- gettipántos, feszülős trikóban, farmerben, de jó, hogy nincs róla fénykép.

Kerestelek másnap, hogy merre vagy a tájban, és mondasz-e valamit nekem, kedvesebbik múzsám. Kerestelek téged a magasságban, amikor fölvitt a hőlégballon ezer méter magasra. De nem voltál ott.

Kerestelek a városod utcáiban, benéztem minden kocsma ablakán, nem voltál sehol sem.

Másnap adtak egy biciklit, amely úgy siklott alattam, mint egy okos fiatal állat, hogy azzal menjek a másik városodba, amit szeretsz, és amikor befordultam egy utcába, ahol a sarkon egy takaros, fehérre meszelt parasztház állt, akkor, ahogy olyan szépen, engedelmesen kanyarodott az a bicikli, azt mondtam magamban: sose volt ilyen jó biciklim még, mint ez, pedig pont nekem való. És akkor egyszerre ott voltál velem, megéreztelek. Fia lépek az élet felé, az öröm felé, a bőség felé, akkor feléd is lépek, és te segíteni fogsz nekem, ha már eleget mentem egymagámban.

Küldtem neked egy ölelést, el is ért téged, és visszahullámzott hozzám a gyengéd jószándékod, és körbefogott.

Velem voltál akkor is, amikor beértem az erdőbe a bicikliúton. Május volt, mentaszínű ruhában állt az erdő, talpig olajfavirág illatban, talpig bodzaillatban. Vastag szél hajtott előre a tájon, ahol nem alszanak bele az életükbe az emberek, mert tudják, hogy megkaphatják, amire vágynak. Nem olyan nehézkesek és göcsörtösek, mint a középső országrészben, ahol folyton összecsapnak és kioltják egymást a nyugat és a kelet erői, s végül az sem marad meg, ami már megvolt, ami kőbe volt vésve. De itt, ahol most a nyomomban jár, a hátamhoz simul a szél, ezen a tájon minden sikerülhet. Ezt a szelet a nyugat géniusza hozta nekem, és te velem voltál akkor, amikor a nyomomba szegődött.

Másnap evezni kellett egy tavasbarlangban. Soha az életemben evező a kezemben még nem volt. Eveztem, kapálóztam teremről teremre, hajlatról hajlatra, árván, elveszetten, mint valami szülőcsatornában. Megismételtem a nehéz szülést, ahogy a világra jöttem, és anyám későbbi halálos betegségét okoztam azzal, hogy rossz helyen feküdtem, és megnyomtam a beleit. De az utolsó métereken már nem gondoltam a születésemre. Apró, pontos mozdulatokkal és a testsúlyommal igazgattam a csónakot. Végül engedelmes lett.

Engedelmes lett volna bárki kezében, már az első méterektől, csak én voltam a múltam, a születésem foglya.

Amikor eltűntél a szemem elől, mindig úgy képzeltem, hogy egyszer, hónapok múlva visszamegyek majd a világvégi panzióba. Talán arra visz a busz. Vagy elhívtok oda újra, mégis.

Vagy az egyik városodban véletlenül összefutunk egy kocsmában, talán a könyvbemutatóm után. Vagy egy másik turisztikai úton meglátlak egy másik szállodában.

Vagy csak megtudom, hogy hol dolgozol, és ott hagyok neked a recepción, egy üveg csil- lagánizsos almalekvárt, vagy egy pestót, amit én készítettem. Talán még azt sem írom rá a címkére, hogy ki küldte.

Februárban indultam el feléd magamban, és láttam, hogy te is jössz, és egyre közelebb vagy. Nem tudtam, hogy ez nem játék.

60