Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.

Akkor fény gyulladt, és cirkuszi kupola hajlott fölém a sötétből. Tovább tágítottam a teret a szenvedéssel. Remegett az egész kupola alatti tér, a több száz légköbméter a fájdalomtól. Hagytam, hadd lüktessen, amíg csak elég helyem nem lett.

És kaptam választ, iszonyút, irgalmasat.

Legyen elég annyi, hogy eldönthetem, az élet felé lépkedek-e, feladva a halálra hangoltsá- got. Legyen elég annyi élet, ami ebből sarjad. Ne kérdezzem, hogy ki meddig él, mikor hal, és miért. Nem az én dolgom. Nem vagyok Isten, hogy élet és halál fölött döntsék.

Élnem kell. Lehajtott fejjel. Alázattal. Ne várjak más választ.

Hazaért közben a kucsmás férfi, nem gyújtott villanyt a házban, beteg az asszony, hadd aludjon. Ledobta a kucsmát, a bundát a ládára a konyhában, kilépett a cipőjéből, hogy ne zörögjön sokat, vacsorázni se volt kedve, ledobálta a ruháit, befeküdt a nő mellé, és nyitott szemmel hallgatta a szuszogását hajnalig.

Az indián férfi kikötött egy öbölben, és elaludt a csónakban, tudta, hogy másnap hazaér az övéihez, és az Amazonasnak ezen a szakaszán már nem érheti baj.

Én meg itt vagyok még a kádban, engedek még meleg vizet, üldögélek egy kicsit, nincsen most semmi dolgom.

7.

Eldugultak körülöttem a csatornák. Bármit mondok, bármit teszek, nem mozdul semmi, nem jut el senkihez, és hozzám sem jut el semmi: jó hír, támogató jó szándék, jogos járandóság, szeretet, szerelem, bizalom.

Van egy szobám, hét évig nem tudtam kitakarítani. Végül már be se tudtam menni oda. A bejáratot eltorlaszolták a ruhás zsákok, a könyvek, a folyóiratok, a prospektusok, a cipők, a számlákkal, hivatalos levelekkel megpakolt cipősdobozok. Számtalanszor kinyitottam az ajtót, hogy nekilátok, először a könyveket pakolom dobozokba, aztán a többi holminak is helyet találok. De mindig írtam inkább valamit, és halogattam a takarítást.

A mestermúzsa végül már ordított velem. Azt üvöltötte, hogy nem lehetek mesemondó, ha még azt sem tudom, miért nem hagyhatom szét a holmimat. Azt mondta, tegyek rendet abban a szobában, mert ott van a bajaim oka.

Azt mondta a mestermúzsa, biztosan a könyvek okozzák a bajt, azok a könyvek, amiket meg akarok írni, de nem tudok, amíg nincsen rend.

De bennem egy hang azt mondta, a négy napos ünnepben írjak is, takarítsak is.

A mestermúzsa szerint úgy takarítsak, ahogy írok. Figyeljek, kérdezzek, teremtsek.

Azt nem mondta, hogy öljek is. Hogy ha bármi az utamba áll, akármennyit ér, akárkitől van, szabaduljak meg tőle. De tudtam, hogy így kell tennem.

Úgy takarítottam, mintha imádkoznék, és mintha szent háborút vívnék, és mintha meg akarnék végre érteni egy gondolatot, amiről azt hittem, sosem adatik megértenem.

Kicipeltem a ruhászsákokat, a vasalót, a vasalódeszkát a másik szobába. Kihordtam a ci48