Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Botár Attila versei

bütykölni való egy és más,

meg a nagyobbik lánya gyerekéhez legalább többször lesz érkezése, talán még latinra is taníthatja az egyszem unokát (azt ugye magoltad annak idején, Fiam, hogy az unoka töve az unó,

netán tőlem hallod először, bocsánat a közbevetésért),

csak ne lennének olyan irgalmatlanul messze,

az Alföldön szagolják a trágyát - még nem említettem? -,

és arról hallottál bizonyosan, hogy ott újra megjelent,

nem csak a túzok, de tömegével az aranysakál meg még mit hoz a jövő, sóhajt,

és legyintését az álmosító szivarfüst

nyeli el, és azonnal helyhezteti a többi közé

egyenesen a múlt időbe.

A befalazott szavai

Szokom a követ, a súlyt, a meszet, a durva, rogyasztó, szikár örök-éjt, hogyan felednék férj - s gyerekkezet, szirom, s záruljak e vár falaiért?

Hogy ne sérüljön, őrizem a vélt változatlant, s a mozgó táj felett azóta hold, nap, csillag s hazatért a kőfaragó, pásztor. A gyerek

kevés szóból vár holnapra mesét - valami ős-szél megszaggatta rendet hallok, s kidől sorából egy cserép:

hova pottyanjon? Jobb helyet keresget e meredélyen, mit csak homályom láthat - és nem a fényem, mióta idezártak.

79