Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Papp Tibor: Kádár-áfium

3

PAPP TIBOR

Kádár-áfium

Az ötvenes évek közepén a kopott ékszerdobozként félve tárulkozó Eger városa mellett, az északabbra fekvő hegyekbe befúrva működött egy hadianyaggyár, a Berva. Katonai fegyverekhez töltényeket gyártott, mindenféle gránátot és egyéb robbanó alkalmatosságot. A titkos üzemet senki halandó nem közelíthette meg. A megbízhatósági vizsgálatokon átesett munkásokat, többnyire férfiakat, a magas drótkerítéssel védett gyár álcázott állomásáig közlekedő, szigorúan csak bervásokat felvevő, két-három kocsiból álló vasúti szerelvény vitte-hozta. A munkásnőket a napi robot után autóbusszal szállították be a város közepébe, ahol egy kisebb félreeső utcában engedték világgá őket. Általában szürkületkor vagy szürkület után érkeztek. Talán azért, hogy kevésbé legyen fetűnő a bőrük színe. Ugyanis ezek a lányok, asszonyok sárgák voltak, mint a vaníliafagylalt. Az érkezésüket szemlélő bámészkodó rögtön megállapította, hogy ezek a fejtől lábig sárga fiatal nők nem távolkeletiek, nem kínaiak, hanem valamitől sárgára elszíneződött helyiek.

A színes arcok szirmának sárga foltjai úgy vonzották magukhoz a járókelők tekintetét, mint egy mágnespatkó a varrónő tűit. Sárga volt a homlokuk, az arcuk, a bokájuk, a lábuk, a combjuk, a karjuk, a kezük, a nyakuk, de még a fülük is. Úgyszintén sárga volt a fiatal lányok mosolya, a hangja, és a szemük színében is többrétegű félelem sárgállott. Mi lesz velük? Mit kezdenek az élettel ilyen sárgán? Mindig, mindenütt megbélyegzettek lesznek? A fiúk vagy rájuk sem néznek, vagy örömöt kereső nyomorékoknak, azaz könnyű prédának tekintik őket ? Mindannyian a gyár vegyianyag részlegében dolgoztak, ahol a kórokozó vegyszer ellen semmilyen védelmet nem kaptak. Amikor a lányok először észrevették saját bőrükön a bajt, amikor rájöttek, hogy tragédiába torkollik a fájdalommentes, de lelkileg iszonyatos szorongással járó sárga vész, legszívesebben letagadták volna fogyatékosságukat. Végül (nem jó szívvel, de azzal a tudattal, hogy az élet megy tovább, s azzal, hogy nekik az adott körülmények között kell egzisztenciájukat megteremteni) beletörődtek.

A bőrfestő Rákosi-éra után a Kádár-rendszer egész Magyarországot mételyező ideológiai áfiuma (szintén ellenszer nélkül) a lelkeket sárgította, az emberek tudatát festette el hasonlóképpen. A sárga szín helyett a kádárista gondolkodásmód, a kádárista szóhasználat vette át a figyelemkeltő szerepet. Az emberek, az egyszerűek ugyanúgy, mint a tanultak egy idő után beletörődtek, elfogadták, gondolkodási rendszerüket ehhez igazították

A kábítószer nem vajaskenyér, nem örömcsomag, nem boldogsággal kibélelt aranytojás. Alamuszi támadását, rombolását sokszor az sem ismeri fel igazán, legyen bár okos, intelligens, aki rendszeres fogyasztója, vagy ha netán felismeri, a gyakorlat többnyire azt mutatja, akkor letagadja, nem gyónja meg sem papnak, sem szülőnek, sem segíteni kész barátnak, de még magának sem.

Standeisky Éva a 2011. szeptember 9-i Elet és Irodalomb-ín Várallyay Gyula Ügynökök az ötvenhatos diákmozgalomban (L’Harmattan Kiadó) című könyvét elemző írásának azt a címet adta: Besúgók a disszidáltak között. A cím hangulati kihatására odafigyelt-e, tudatosan, vagy tudatlanul fogalmazott így a szerző, nem tudjuk, de tételezzük fel, hogy csak Kádár kori megszokásból, még mindig a Kádár-áfium hatása alatt használta a címben szereplő szavakat, azaz nem rosszakaratból degradálta le az 56 után Nyugatra menekült, a nyugati egyetemeken tanuló magyar diákokat. Hangulatilag a recenzió címe olyasvalamit sugall, mintha azt írta volna:

9