Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Botár Attila versei
BOTÁR ATTILA Földért imám A fátyolban marasztaló közöny neve nem zaklat, ágbogas családfa veszhet bele az árba vagy a zárda falain fejével koppan ütközőn az árnyékkal, bár hét hullámtörőn is átzúdul, ám szomja lesz az árka, meredek verme, vagy elfér kanálba életnedűje: sorsától külön; de marad: porló hangom harmatául a fűre, járdára, cserépre hullván földért imám, s a közelítő villám sem árthat: ép szárny nem tart zuhanástól, fátyol-havából sistereg a vulkán amint mögöttünk évszakom bezárul. Szürkület istennői, az Emléké s Feledésé, nővérkék, húgaim, jöttök a zsémbes esők lepleit áltaivetve nyak és váll asszonyos ívén, majd kertvégi patak szárnyas, erős kerekét halljátok portámig osonva: a víz még verdesi, és forgat tompa, idős kövein lépteket: itteni évek magvait őrli. Kevés liszt, sok dara, korpa vegyült össze. A semmibe száll. Torzó mélyül a sárban, célok maszkjai hullnak szikkadozón, vadonát féli nyomomnak az ég, nyers kérdőjeleket gabalyítva gyanútlan a hátam nedvei mormolják: durmol a kései mű. Lelkünk vemhe a nyelv, s batyujában a Benti Csavargó hordja rögöknek a szót, délköröket nemesít. Szürkület istennői: a képből színeket őriz egyikük és keretét, másikuk abban örök, 77 Látogatóimhoz
