Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt II.
illusztrálná, tudná meghatározni. Pedig, pedig... A hosszadalmasabb lexikonforgatást mellőzve meglehetősen gazdag és illusztris „anyagot” kell számon tartanunk a század legelejéről, Számon is tartjuk az ekkor született műveket, de úgy, mint „egyebeket”, valahogy „kivetve” az időből: mert az idő az a Nyugaté. Egy régebbi kor irodalmának jellegét éppúgy lehetetlen meghatározni, mint a magunkét. És éppen a mi irodalmi jelenünk sokszínűsége, összefoghatatlan gazdagsága figyelmeztet arra, hogy még a viszonylag áttetszőbb, művekben és mozgalmakban szegényebb időkre - pl. a reformkorra - visszanézve sem árt az óvatosság. Hát még a múlt századelőre, amikor egy kis és nagyvárosokkal teli birodalom literatúrája mindenféle cenzurális-kanonikus kötöttség nélkül tenyészhetett - folyóiratok, újságok, könyvkiadók tömege ontotta a műveket. Ha csak a maradandó darabokat soroljuk, egyben a fennmaradókat és az évtizedekkel később felfedezetteket... Az 1900-as évek elején még él Jókai, sőt legutolsó szövegeinek egyike, az Ahol a pénz nem Isten (1904), éppen napjainkban kezd kritikai figyelmet kelteni. Itt van Mikszáth Nosztyja (1906-7) és a nagy összegezés, A fekete város( 1908-10.). Ekkor (1906) jelenik meg Ambrus Midasa, amelyet vagy tíz évig írt, ám ekkor vehették végre kézbe hű és kitartó olvasói. Herczeg Ferenc kiadja legjobb regényét a Pogányokat (1902). Ez az évtized Gárdonyi nagy évtizede: Egri csillagok (1901), A láthatatlan ember (1902), Isten rabjai ( 1908). Megjelenik az alighanem legidőtállóbb magyar regény, A Pál utcai fiúk (1907). Máig érvényes mű Loviktól A kertelő agár (1906), és igazán máig meg- emésztetlen Rákosi Viktor remek és megrendítő nemzettudat bírálata, az Elnémult harangok (1903). Ne feledkezzünk el az utóbb felfedezettekről sem: most íródnak Gozsdu Elek kései novellái és ekkor íródik bámulatos temesvári levélregénye, most születnek Czóbel Minka legrafináltabb költeményei és beszélyei. És nem szabad megfeledkeznünk a régi, illetve a régies magyar írásbeliség olyan hatalmas korpuszairól sem, mint az Eötvös Károly munkái 24 kötetben (1900-1909) és Tóth Bélától a hatkötetes Magyar anekdotakincs (1898-1903). És mégmennyi mindent és mindenkit említhetnénk az egyszeri remeklések és a kisebb mesterek sorából, az utóbbiak közül sokakat, akik majd a Nyugatnak is szerzői lesznek. Csak még egy valakit, akit nem tart számon a magyar irodalmi tudat, egy angolul elhíresült nőírót, akivel azonban nem menne sokra a mai feminista irodalomkritika. (Emlékezhetünk Horváth Jánosnak ugyanebben az évtizedben lefektetett - és fentebb utalt - fejlődésrajzára, amely egyben a kánon szűkülésének-elmélyülésének, a kirekesztődéseknek és felhalmozódásoknak évszázadokra visszanéző vázlata is.) Ez a könyv az egyetlen magyar regény, amelyet az Egyesült Államokban 1995-ben megjelentetett 2000 alkotást tartalmazó CD-ROM felvett azok közé, „amit ismerni kell”. Ez Orczy Emma Vörös Pimpernele (1905), amely éppen olyan nyilvánvalóan kínált párhuzamokat Jókaihoz (A névtelen vár), amilyen könnyedén ajánlott szüzsét egy klasszikus Hitler-ellenes filmhez (Magyarországról elszármazott főszereplővel: Leslie Howard alias Steiner László). Ennyit szinte csak kapásból. De egy valakiről még szólni kell, mert alighanem őt érte a kezdő Nyugat részéről a legsúlyosabb méltánytalanság. És vajon a méltánytalanság súlyosabb ítélet vagy az 73
